Szankciós csőd
Egyelőre ott tartunk, hogy Európa fizeti meg a háború árát, az orosz hadigépezet pedig nem állt meg.
Egyelőre ott tartunk, hogy Európa fizeti meg a háború árát, az orosz hadigépezet pedig nem állt meg.
Vajon tudja-e Donáth ötletgazda, hogy a magyar államkasszát legutóbb a Gyurcsány–Bajnai-haramiakettős ürítette ki.
A 2014-es krími válság idején hozott nyugati intézkedések sem vezettek a várt eredményre.
A számok nem hazudnak: a brüsszeli lépések Európának okoznak súlyos kiadásokat.
Magyarországot elítélő határozatról szavazhat az Európai Bizottság.
A Jobbik EP-képviselője szerint alkalmazkodni kell az új helyzethez.
Hazánk más tagállamokhoz hasonlóan kész garanciavállalással támogatni Ukrajna megsegítését – jelentette ki Varga Mihály.
Meg lehet újítani a visegrádi együttműködést és reálpolitikai alapokra lehet helyezni – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán.
Ez az új műhold a nagy sebességű internet működtetését segíti majd Európában.
Ukrajna a teljes katonai, gazdasági összeomlás szélén egyensúlyoz, kizárólag a Nyugat hadianyag-szállítmányai és pénzügyi mankója miatt működik még úgy-ahogy.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Ultrasliberi Hungaria nevű Facebook-oldal beszámolója alapján a percekig tartó kődobálás és pofozkodás végén a hazai szurkolók elmenekültek.
A mentelmi joga mögé bújó uniós képviselő sok év börtönt is kaphat, ha bebizonyosodik, hogy bűncselekményt követett el.
Ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján.
Moszkvában megválasztották a Miss Oroszország-2024-et, a győztes a 18 éves Valentina Alekszejeva lett a Csuvaszi Köztársaságból.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Öt új résszel bővült a Sorfordító(k).
A patrióták folyamatos győzelmei ellenére Brüsszel nem akar reagálni a népakaratra.
A rendőrök kiemelten figyelnek erre a szabályszegésre országszerte a jövő héten.
Megdöbbentő részletek derültek ki arról, hogyan próbáltak olasz alvállalkozók csalni a Boeing repülőgép-alkatrészek gyártása során, veszélyeztetve a légi közlekedés biztonságát.
Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján Kárpát-medence-szerte megemlékezünk az 1848–49-es polgári forradalmunk és szabadságharcunk leverése után kivégzett aradi tizenháromról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.