Az aradi tizenhármak katonaként éltek, de nemzeti jelképként haltak meg. A szabadságba vetett hit és az eszményeikhez való makacs ragaszkodás jelképeként – fogalmazott Lázár János építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán.
Az aradi vértanúkat az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után az abban játszott szerepük miatt kivégezték október 6-án. A tizenhárom vértanú:
- Knezich Károly,
- Nagysándor József,
- Damjanich János,
- Aulich Lajos,
- Lahner György,
- Poeltenberg Ernő,
- Leiningen-Westerburg Károly,
- Török Ignác,
- Vécsey Károly,
- Kiss Ernő,
- Schweidel József,
- Dessewffy Arisztid,
- Lázár Vilmos
Vécsey Károlynak Magyarország teljhatalmú kormányzója, Julius Jacob von Haynau személyes bosszúja miatt végig kellett néznie mindegyik társa kivégzését. Az aradi tizenhármakkal egy napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost is.
A kivégzett honvédtisztek mindegyike aktív vagy az osztrák Császári-Királyi Hadseregből kilépett katonatiszt volt, a szabadságharc végén a magyar honvédseregben egyikük altábornagyi, tizenegyen vezérőrnagyi és egyikük ezredesi rendfokozatot viselt. Lázár Vilmos ezredest azért sorolták a tábornokokhoz, mert a szabadságharc végén önálló seregtestet irányított. A győztesek nem ismerték el egyikük tábornoki rendfokozatát sem hivatalosan. A vértanúk között Kiss Ernő honvéd altábornagy volt a rangidős, aki korábban k.k. (császári-királyi) ezredes volt, a többiek a közös hadseregben ennél alacsonyabb tiszti rendfokozatot viseltek.
További három honvédtisztet végeztek ki Aradon 1849 augusztusa és 1850 februárja között: Ormai Norbert, a honvéd vadászezredek parancsnoka, Kazinczy Lajos honvéd ezredes és Ludwig Hauk alezredes is a megtorlások áldozata lett, illetve Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben vesztette életét. Az ő halálának okaként azt nevezték meg, hogy megőrült. Rajtuk kívül még vértanúnak tekintik lovag Hruby Gyula őrnagyot, Görgei Artúr volt segédtisztjét, akit Temesváron lőttek főbe.
