Soros György: Az Egyesült Államok demokráciája összehangolt támadás alatt áll
A milliárdos a friss amerikai abortusztörvénnyel és a közelmúlt lövöldözéseivel kapcsolatban nyilatkozott.
A milliárdos a friss amerikai abortusztörvénnyel és a közelmúlt lövöldözéseivel kapcsolatban nyilatkozott.

Az egyik francia politikus nem leplezte lelkesedését annak kapcsán, hogy az ügy átkerülhet a Szenátus elé.

A magyar nem szláv nép – ezért kellett 1956 óta hat és fél millió magzatnak meghalnia Magyarországon.

Az országban ez idáig csak négy államában, illetve Mexikóvárosban engedélyezték a terhességmegszakítást.

A feminista mozgalom az alkotmánybíróság abortusszal kapcsolatos döntése ellen tiltakozott.

Több tízezren gyűltek össze Varsóban péntek este az abortuszszabályzást érintő alkotmánybírósági ítélet elleni tüntetésen.
A St. Louis kerületi törvényszék egyik bírája pénteken engedélyezte az egyesült államokbeli Missouri állam egyetlen abortuszt végző klinikájának a nyitva tartását egy héttel azután, hogy a helyi kormányzó aláírta az ország legszigorúbb abortusztörvényét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.