Továbbra is gondot jelent, hogy elszívják a magyar tudást
Sok vállalat azzal sincsen tisztában, hogy az értéket, amit létrehozott, érdemes levédetni.
Sok vállalat azzal sincsen tisztában, hogy az értéket, amit létrehozott, érdemes levédetni.

Több mint 21 milliárd forinttal maradt több a koronavírus-járványnak kitett ágazatok dolgozóinál.
Egy kétgyermekes magyar család havi nettó jövedelme 15 százalékkal magasabb a családi adózásnak köszönhetően.

Az érintetteknek nem kell fizetniük szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást.

Július elsejétől 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke.
Teljes társasági adómentesség járhat az újra befektetett profitra.
Csaknem 100 ezer forint adókedvezményt kaphatnak idén a krónikus betegségekben szenvedők – hívta fel a figyelmet Bajusz Dániel ügyvéd az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Orbán Viktor több beszédében is hangsúlyozta, hogy „a természetes reprodukció helyreállítása nemzeti ügy, nem egy nemzeti ügy a sok közül, hanem a nemzeti ügy”.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A

Lehullott a lepel a Tisza Párt valódi hátországáról.

Az ügy Magyar Péter vasárnapi, Újpesten tett kijelentései után robbant ki.

Az eljárásban szerepet játszó bíró korábbi, kormányellenes aktivizmusa és a Tisza Párthoz fűződő lehetséges kapcsolatai is komoly kérdéseket vetnek fel.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Az NBC ismét támadásba lendült.

Hiába Mohamed Szalah és Egyiptom válogatottja klasszisokkal, csak pár százan vettek jegyet.

The prime minister said Hungary intends to win the 21st century.

Ünnepi üzenet a kormánytól: béke, biztonság és új támogatások.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.