Kékre színezte az országot az Együtt az Autistákért Alapítvány az autizmus világnapján
Vasárnap sok budapesti és vidéki nagyvárosi épület mellett az online tér is kékbe borult az alapítvány #éniskékvagyok kampánya részeként.
Vasárnap sok budapesti és vidéki nagyvárosi épület mellett az online tér is kékbe borult az alapítvány #éniskékvagyok kampánya részeként.

Két magyarországi egyetem és hagyományőrző diákok is az ügy mellé állnak.

Többnyire tartósélelmiszer-csomagokkal és ünnepi programokkal segítették a rászorulókat.

A befolyt összegből aggregátorokat vásárolnak, Tompos Márton szerint leginkább arra van szükség.

A karácsonyi költekezés visszafogását, valamint az ukrajnai nép támogatását kérte.

Advent első vasárnapján útjára indult a Magyar Katolikus Egyház hivatalos TikTok- és Instagram-oldala.

Nagy szükség van a felajánlásokra, mert egyre többen fordulnak segítségért a segélyszervezethez.

A Nép Pártján Mozgalom hivatalosan nem létezik, Jakab mégis adományokat gyűjt a szervezet számára, ráadásul saját nevére és számlaszámára.

Idén is saját készítésű adventi díszekkel segíti a gyűjtést Herczegh Anita, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke és lánya, Áder Júlia.

A segélyszervezet a nehézségek miatt az idén hamarabb kezdi az adventi adománygyűjtést, és várja a felajánlásokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus kemény szavakkal illette a Tisza elnökét.

A Fidesz–KDNP női politikusai és a Női DPK tagjai kezdeményezték az akciót.

Zelenszkij nyolcszázmilliárd dollárt követel az Európai Uniótól.

Megdöbbentő kutatást közöltek.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

A tiltakozások során jogvédők szerint már több mint 2500 ember veszítette életét.

Orbán Balázs a Winston Marshall Show vendége volt.

Tavaly a márka második lett a hazai összeladásokban, miután egy kategóriában újra letarolta a piacot.

A klímaváltozás átírhatja az európai sípályák jövőjét.

Varga Zsolt együttese tizenöt góllal legyőzte Máltát az Eb-csoportkör utolsó fordulójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.