Kétmillió forintot gyűjtöttek rászorulóknak egy éjszaka alatt
A befolyt összeget a transzplantált gyerekeket nevelő, rászoruló családok kapják.
A befolyt összeget a transzplantált gyerekeket nevelő, rászoruló családok kapják.

Az eseményen összesen mintegy négyszáz vendég vett részt.

A Jónak lenni jó! adománygyűjtő műsor szerkesztői megrendítő történetekkel találkoztak.

Országos adománygyűjtést hirdettek az Ukrajnában kialakult háborús helyzet miatt.

Az énekkar a sérültek elhúzódó kórházi ellátásának díjára és új járműre várja a felajánlásokat.

A spanyol színésznő a ceremónián felidézte, hogy miként fedezte fel magának a filmművészetet annak idején.

Felülmúlták a tavalyi hat tonnányi adományt is az önkéntesen adakozó budapesti rendőrök.

Chuck Norris egy dedikált kötetet ajánlott fel, cikkünkből kiderül, hogy mit írt bele.

A 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal bármikor és bárhonnan lehet csatlakozni az összefogáshoz.

A befolyt összegéből idén a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthonát támogatják.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus kemény szavakkal illette a Tisza elnökét.

A Fidesz–KDNP női politikusai és a Női DPK tagjai kezdeményezték az akciót.

Zelenszkij nyolcszázmilliárd dollárt követel az Európai Uniótól.

Megdöbbentő kutatást közöltek.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

A tiltakozások során jogvédők szerint már több mint 2500 ember veszítette életét.

Orbán Balázs a Winston Marshall Show vendége volt.

Tavaly a márka második lett a hazai összeladásokban, miután egy kategóriában újra letarolta a piacot.

A klímaváltozás átírhatja az európai sípályák jövőjét.

Varga Zsolt együttese tizenöt góllal legyőzte Máltát az Eb-csoportkör utolsó fordulójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.