Az Ökumenikus Segélyszervezet felkészült a segítségnyújtásra

Országos adománygyűjtést hirdettek az Ukrajnában kialakult háborús helyzet miatt.

2022. 02. 24. 12:07
null
Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet.
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Készen áll, hogy bekapcsolódjon a Nyugat-Ukrajnába érkező belső menekültek ellátásába az Ökumenikus Segélyszervezet

– erről közleményben adtak tájékoztatást. Kiemelték: a magyar szervezet beregszászi központja mellett Lembergben is koordinációs központot hoz létre. A segélyszervezet folyamatosan kapcsolatban van a kelet- és közép-ukrajnai partnerszervezeteivel, így a szükséges biztonsági feltételek mellett az ország többi régiójában is képes humanitárius akciókat végrehajtani.

− A segélyszervezet 2020-ban aláírt egy memorandumot a kárpátaljai kormányzósággal, amely lehetővé teszi, hogy nagyon szorosan együtt tudjunk működni olyan humanitárius helyzetekben, mint a mostani.  Ez azt jelenti, hogyha jelentős számú belső menekült érkezik Nyugat-Ukrajnába és a Kárpátaljára, akkor a kormányzati, önkormányzati struktúrákat kiegészítve szorosan bekapcsolódunk az ellátásukba

− válaszolt megkeresésünkre Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója. 

 – Az Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnában, Kijevben hivatalosan bejegyzett, országos kiterjedésű tevékenységet végző szervezet. Gyors és koordinált segítségnyújtását a két és fél évtizedes állandó jelenlétén túl, a 2014-15-ben kezdődő válság idején kiépített, illetve az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány kapcsán kormányzati együttműködésben végrehajtott segélyakciók (kórházak ellátása, lélegeztetőgépek célba juttatása) során kialakított mechanizmusok és partnerségek is lehetővé teszik – emelték ki közleményükben.

− Egy segélyszervezetnek ilyen helyzetekben az a dolga, hogy kiépítse a megfelelő struktúrákat, előkészítse a mechanizmusokat, amelyek hozzájárulnak a minél gyorsabb, hatékonyabb és szélesebb körű segítségnyújtáshoz. Ebben egyébként nagyon fontos szerepe van az adománygyűjtésnek is, amit a mai napon el is indítottunk

− fogalmazott Gáncs Kristóf, aki kiemelte, a szervezet számít a magyar emberek szolidaritására és összefogására.

A helyi koordináció mellett az Ökumenikus Segélyszervezetet elmúlt napokban a genfi székhelyű, egyházi hátterű segélyszervezeteket tömörítő nemzetközi szövetség (ACT Alliance) is felkérte , hogy dolgozzon ki javaslatokat a szükséges humanitárius segítségnyújtásra, valamint több jelentős nyugat-európai segélyszervezet is felvette a kapcsolatot a szervezet budapesti központjával, így nemzetközi segélyprogramok végrehajtására is készülnek.

− Hogy hosszabb, vagy középtávon jelen helyzetnek milyen hatásai lehetnek közvetlenül Kárpátalja lakosságára, arra a 2014-15-ös válságból tudunk következtetni. Az a mostaninál egy sokkal kevésbé kiterjedt konfliktus volt, azonban közvetett módon nagyon komoly hatásai voltak a helyi gazdasági viszonyokra, a kárpátaljai emberek életére

− zárta szavait Gáncs Kristóf.

A szervezet által indított adománygyűjtés az alábbi linken érhető el, emellett adományvonaluk is él: 

– Él a Segélyszervezet 1353-as adományvonala, amelynek tárcsázásával hívásonként bárki 250 forinttal támogathatja a bajbajutottakat. A segélyszervezet pénzadományokat is fogad a www.segelyszervezet.hu oldalon, illetve az ott feltüntetett 11705008-20464565 számlaszámon is – fogalmaztak.

Borítókép: illusztráció (Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.