Nem látszanak újabb adósságválság jelei az euróövezetben
„Ezt a válságot nem téves politika idézte elő, így nem is lehet felelőssé tenni a kormányokat.”
„Ezt a válságot nem téves politika idézte elő, így nem is lehet felelőssé tenni a kormányokat.”

Románia kénytelen lesz kölcsönért folyamodni valamelyik nemzetközi hitelintézethez.
Nagyjából az adósok negyven százaléka vállalta, hogy a válságban is törleszt – mondta az államtitkár.

Törvény szabályozhatja a jövőben az osztatlan közös földtulajdon felszámolását.
Adósságkönnyítéssel az idén mintegy 25 milliárd dollár maradhatna az államkasszákban.

A világ nagyon eladósodott: 250 ezer milliárd dollárt tesz ki a tartozása. A közgazdászok egy része nyugodtan szemléli ezt a sohasem látott folyamatot: mint mondják, változást csak a kamatok emelkedése hozhat.

Az előzetes becslések szerint az államháztartás bruttó hazai termékhez viszonyított hiánya 2019-ben – immár a nyolcadik egymást követő évben – érdemben az uniós kritérium alatt alakulhatott.
Kiderült, hogy a zuglói önkormányzat a márciusban megkötött támogatási szerződésekben vállalt összeget a kerületi egyházaknak és több alapítványnak sem fizette meg.
A jobboldali költségvetés közös érdekeltségbe integrálja a hazánkban működő külföldi vállalkozásokat is, míg a baloldali ezen szereplőket pozitív megkülönböztetésben részesíti.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok ember életét mentették meg a hétvégén.

A helyi Tisza Sziget meghívására tartott előadást Kéri László felesége.

Szerinte ez így van rendjén.

Előnyben vagyunk, és mi vagyunk az esélyesek – jelentette ki a Fidesz kongresszusán a politikus.

Az egyik kerületben az áramellátás is megszűnt, ami tovább növelte a káoszt.

Az uniós védelmi biztos úgy látja, a jelenlegi biztonsági helyzetre Brüsszel már nem tud hatékony válaszokat adni.

Gyorsabb fellépést sürget a kínai import ellen.

Jürgen Klopp legnagyobb sikereinek egyik kovácsa a bajnoki riválisnál kötött ki.

Közérthető tájékoztatóval segít a NAV.

Az olasz bajnokság tavalyi idényének legjobbja tündökölt a milánói rangadón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.