Előfordulhat, hogy az USA nem tudja fedezni majd adósságait
Az adósságplafon megemeléséhez a republikánusok szavazatai is kellenének.
Az adósságplafon megemeléséhez a republikánusok szavazatai is kellenének.

A pénzügyminiszter szerint mindez azt jelenti, hogy az ország sérülékenysége csökken, a külső egyensúlya pedig javul.

Soós Attila (Fidesz): A tetemes adósságot a baloldal vette fel közel húsz éve, ők is fizessék vissza!

Az USA gazdasága nem működne, ha kormánya nem bocsátana ki folyamatosan értékpapírokat.

A mostani válsághelyzetben nagy előny, hogy Magyarország a saját lábán áll – mondta a pénzügyminiszter.

Tízmillió forinttal tartoztak annak az újpesti milliomosnak, akit hárman tavaly májusban Szentendrére hurcoltak, menet közben megfojtották, majd elásták egy elhagyott kertben.
Az adósság az idei év közepén 32 432 milliárd forintot ért el, ami a GDP 70,2 százalékának felel meg.

A járvány okozta válság miatt a legszegényebb országoknak további segítségre lenne szükségük.

Az alapkamat csökkentésével a jövő hónaptól a kedvezményes plafon még lejjebb ereszkedik.

A K&H legfrissebb kutatása szerint az érintettek 49 százalékának jelent alternatívát a könnyítés.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok ember életét mentették meg a hétvégén.

A helyi Tisza Sziget meghívására tartott előadást Kéri László felesége.

Szerinte ez így van rendjén.

Előnyben vagyunk, és mi vagyunk az esélyesek – jelentette ki a Fidesz kongresszusán a politikus.

Az egyik kerületben az áramellátás is megszűnt, ami tovább növelte a káoszt.

Az uniós védelmi biztos úgy látja, a jelenlegi biztonsági helyzetre Brüsszel már nem tud hatékony válaszokat adni.

Gyorsabb fellépést sürget a kínai import ellen.

Jürgen Klopp legnagyobb sikereinek egyik kovácsa a bajnoki riválisnál kötött ki.

Közérthető tájékoztatóval segít a NAV.

Az olasz bajnokság tavalyi idényének legjobbja tündökölt a milánói rangadón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.