Amerika bankára

Az USA gazdasága – a többi országéhoz hasonlóan – nem működne, ha kormánya nem bocsátana ki folyamatosan értékpapírokat. Ezekből más kormányok is szeretnek vásárolni, mert biztos befektetésnek tartják. Legalábbis Japán és Kína egészen biztosan így gondolkodik.

Jüankötegek közé szorult alkalmazott dollárt számol egy kínai bankban Fotó: Sheng Li Forrás: Reuters

Tavaly decemberi adatok szerint az Egyesült Államok külföldi kormányok kezében lévő államadóssága tavaly év végén hétezermilliárd dollárra rúgott. Ebből Japán 1260 milliárd, Kína pedig 1063 milliárd dollárral részesedett. Ők ketten az amerikai kormány legnagyobb külföldi hitelezői. A történetnek azonban itt még nincs vége. Ebbe a Kína által birtokolt államadósságba ugyanis nincsenek belekalkulálva az ötödik legnagyobb adósságbirtokosként számon tartott hongkongi befektetők, valamint az az összeg, amelyet Kína belgiumi – s feltehetően más országok jegybankjai által kezelt – letéti számlákon keresztül költött amerikai állami papírokra. Belgium a tizedik legnagyobb hitelezője az Egyesült Államok kormányának. Az USA maradék húszezermilliárdos, kincstárjegyekben, kötvényekben és más instrumentumokban megtestesülő, költségvetést finanszírozó adósságán az amerikai állampolgárok, kereskedelmi bankok és maga a washingtoni kormány osztozik.

Kína tíz évvel ezelőtt még 1300 milliárd dollár amerikai államadósság felett rendelkezett, azóta ezt a mennyiséget fokozatosan csökkenti, mivel globális devizává kívánja tenni nemzeti fizetőeszközét, a jüant, s ennek érdekében csökkentenie kell függését a dollártól. A lépés amiatt is keresetté tette a jüant a nemzetközi pénzpiacokon, hogy a kínai kormány lazított a fizetőeszköz ellenőrzésén, és devizakereskedelmi központokat hozott létre Európa két legnagyobb pénzpiaci központjában, Londonban és Frankfurtban. Közben mind a Donald Trump amerikai elnök indította kereskedelmi háború, mind a világméretű koronavírus-járvány kitörése lelassította a kínai gazdaság növekedési ütemét, ami az export visszaesését eredményezte. Így manapság Peking már csak ezért sem tud a korábbiakhoz hasonló nagyságú összegeket befektetni amerikai értékpapírokba.

Ahogy Donald Trump került az Egyesült Államok kormányrúdjához 2017-ben, több témában is megnőtt a feszültség Washington és Peking között, s kormánytisztviselők azon kezdtek aggódni, hogy mi lesz, ha Kína bosszúból az amerikai államadósság értékesítésével akarja majd destabilizálni az amerikai gazdaságot, vagy legalábbis engedékenyebb maga­tartásra bírni a Trump-adminisztrációt. Ezt a félelmet kutatások is alátámasztották: a Pew Re­search­ Center 2018-as tanulmánya szerint az amerikaiak 89 százaléka nagyon komoly veszélyforrásnak tekintette Kínát. Ám nem eszik olyan forrón a kását. Kína az állami vállalatok exportbevételeiből fedezi az amerikai kincstárjegyek vásárlását, s ezek az értékpapírok hozzájárulnak az ázsiai birodalom gazdaságának növekedéséhez. A dolláralapú állampapírok ugyanis növelik az amerikai valuta értékét a jüanhoz képest, ami a kínai exportcikkeket olcsóbbá teszi az Egyesült Államokban gyártott termékeknél – az alacsonyabb árakkal pedig jól járnak az amerikai fogyasztók. Ez persze nem nagyon tetszik Washingtonnak, mert az idők során Kína irdatlan kereskedelmi többletet hozott össze az USA-val szemben, s ez lehetővé tette tekintélyes valutatartalék felhalmozását, többek között amerikai állampapírok vásárlására.

Jüankötegek közé szorult alkalmazott dollárt számol egy kínai bankban
Fotó: Reuters

Az, hogy Kína az Egyesült Államok mondhatni legnagyobb bankára lett, némi politikai haszonnal is jár Peking számára. A fennálló helyzet ugyanis fenntartja az alacsony kamatokat, és lent tartja az árakat. Ha Kína hirtelen meg akarna szabadulni az amerikai államadósságtól, az USA-ban megemelkednének a kamatlábak és az árak, s ez lelassítaná az amerikai gazdaság növekedését. Másrészt zuhanna a dollár iránti kereslet is a globális pénzpiacokon, ami a valuta összeomlásához, továbbá a 2008-asnál is súlyosabb pénzügyi válsághoz vezetne. Ez utóbbit, a többi állammal együtt, Kína is alaposan megsínylené.

Kína azt is megtehetné, hogy nem újítja meg az értékpapírokat azok lejárta után. Igen ám, de az USA rendszerint még a régiek lejárta előtt újakat bocsát ki az adósság újrafinanszírozására. Ha Peking az eladás mellett döntene, és nem volna elég kereslet – mint ahogy van –, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve­ és a többi, gazdaságilag erős ország központi pénzintézete közbelépne a kamatszint alacsonyan tartása érdekében.

Szakértők arra figyelmeztetnek, ha Pekingnek valaha is szándékában állna megszabadulni az amerikai államadósságtól, lassan kellene piacra dobnia a kincstárjegyeket, de még így is csökkenne a dollár iránti kereslet. Ez pedig nem tenne jót Kína versenyképességének sem, mivel megemelkedne az amerikai valuta árfolyama a jüanhoz képest. Ezzel odalenne az olcsó kínai export, s az amerikaiak egy bizonyos pont után ismét elkezdenének hazai árut vásárolni. Kína csak azután kísérelhetné meg az akciót, hogy bővítette más ázsiai országokba irányuló kivitelét, valamint növelte a hazai keresletet. Az alacsony költségszinttel elért jó versenyképesség stratégiája egyelőre még működik Kínában. Ez amiatt is fontos Peking számára, mert a gazdasági növekedés folyamatos fenntartása szükséges a lakosság életszínvonalának a növeléséhez. Így valószínűleg egy ideig még Kína marad az Egyesült Államok egyik legnagyobb hitelezője.