Több mint 360 ezer számla készült a NAV programjával
A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében – hívja fel a fig
Június 4-től kötelezővé válik az online számlák adatszolgáltatásában az új verzió alkalmazása, miután véget ér a január óta tartó tesztelési időszak – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A hazai kisvállalkozások árbevételük meghatározó részét továbbra is közterhekre fordítják — derül ki a CIB Bank adataiból.
Banai Péter Benő szerint az, hogy áfából 2019. első három hónapjában 305,4 milliárd forinttal több folyt be az államkasszába, mutatja a magyar gazdaság fehéredését.
Július 31-éig meghosszabbítják a romániai magánszemélyek egységes adóbevallásának benyújtási határidejét. A döntést az idén bevezetett elektronikus ügyintézés nehézkessége indokolja.
Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók március 18-áig többek között sms-ben, levélben vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján kitölthető űrlapon kérhetik az adóhivataltól, hogy a személyijövedelemadó-bevallási tervezetüket nyomtatott formában kü
Több mint ezer cég döntött úgy, hogy áttér az idei évtől választható kedvező, úgynevezett csoportos társasági adózásra, ezzel összesen akár 15 milliárd forint megtakarítás is elérhetnek.
A nemzetközi könyvvizsgáló szerint a britekkel üzleti kapcsolatban álló magyar cégeknek külön figyelmet kell szentelniük az általános forgalmi adó területén felmerülő változásokra.
Az áfaszabályok módosításával ez év elejétől a magán- és üzleti célra is használt céges járművek esetében a bérleti díj áfájának legalább 50 százaléka visszaigényelhető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Tombol a kettős mérce.
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.