Migráció, genderforradalom, világszinten egységesített társasági adózás – napjaink három jelensége, amelyeknek látszólag semmi közük egymáshoz. A migráció – ha csak az Európai Uniót célba vevő népmozgást nézzük – megannyi tényező következménye. Szerepet játszik benne a Közel-Kelet és Észak-Afrika korábbi hatalmi viszonyainak felbomlásától – inkább felbomlasztásától – kezdve az európai népesség elöregedésén át az egyes nyugati országok mérhetetlen profitéhségéig sok minden.
Aztán ott van a nemzetközi gendermozgalom, amely valamiféle emberi jogi küzdelemnek igyekszik bemutatni magát, olyan szabadságharcnak, amely egyes kiválasztott csoportok elnyomásának megszüntetését tűzte zászlajára. Érdekessége e globális törekvésnek, hogy azokban a nyugati, jóléti társadalmakban terjed, terjesztik, ahol egyébként korlátlanul érvényesülnek a szabadságjogok, ahol mindenki egyenlő. Ezek szerint nem eléggé. Végül egyre többet hallunk a globális minimumadó néven emlegetett ötletről, amelynek lényege nagyjából annyi, hogy világszinten határoznák meg, mekkora lehet a cégek által fizetendő adó.
Ennek oka, hogy több ország alkalmaz alacsony adót – így hazánk is –, teszi ezt például azért, hogy befektetőket csábítson magához, munkahelyeket teremtsen saját polgárainak és technológiát telepítsen gazdaságába. Röviden: előmozdítsa anyagi és ipari fejlődését. Ez persze a nagyhatalmaknak nem tetszik, a pénzhez nagyon is ragaszkodnak, abból másoknak még akkor sem engednek szívesen, ha nekik már túl sok van. Nem véletlen, hogy az egységes globális adóztatás leghangosabb szószólója az új amerikai elnök, Joe Biden.
A három jelenség nagyon is összefügg. A legfontosabb kapcsolódási pont az önrendelkezés, ha úgy tetszik: a szuverenitás. A migrációt erőltetők annak jogát próbálják elvonni – főként az uniós – népektől, hogy maguk dönthessék el, kivel akarnak együtt élni, kit akarnak beengedni a határon vagy éppen kiket akarnak kívül tartani azon. A gendertörekvések mozgatórugója nagyon hasonlatos ehhez, a különbség leginkább annyi, hogy a célpont itt a család. Az állam dönthet arról, miként képzeli el a családot: megmarad-e a keresztény-konzervatív megközelítésnél, tehát egy férfi és egy nő kapcsolataként értelmezi-e azt, vagy eltekint a nemek meghatározásától, esetleg beenged több szereplőt is, vagy kiszélesíti a lehetőségeket, és teret ad annak, hogy akár a csillár és az ajtófélfa is házasuló fél lehessen. Ez pedig már elég is a társadalmi kötelékek szétzilálásához.
