Romániában is rohamosan nő a bevándorlók száma
Az afgán bevándorlók többnyire 16–23 év közötti, alacsony képzettségű férfiak.
Az afgán bevándorlók többnyire 16–23 év közötti, alacsony képzettségű férfiak.

A nyugati erők augusztus 31-ig be akarják fejezni a kabuli repülőtérről történő evakuálást.

Az amerikai kivonulás utáni Afganisztánból hamar megjöttek az első olyan fotók, amelyekre könnyedén ráaggathatjuk az ikonikus jelzőt.

Sten Rynning: „a Nyugat nem dönthet úgy, hogy ellenzi a tálib uralmat. Ennek a játéknak vége.”

Hiába ölt dollárszázmilliókat az afgán bányaipar fejlesztésébe az Egyesült Államok, szinte egy centet sem látott viszont.

Éjjel landolt Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a Magyar Honvédség két utasszállító repülőgépe.

Svédországban a bűnelkövetők között több mint háromszor annyi migráns van, mint svéd · Lakást kapnak Spanyolországban az afgán menekültek · Megtiltotta a bíróság a Ceutában tartózkodó marokkói gyerekek hazaszállítását · Olaszország fogadta be az egyetlen afgán származású női idegenvezetőt.

Két Afganisztánból származó fiatal Berlinben megölte nővérét, mert úgy vélték, hogy a nő eltért a megszokott erkölcsi normáktól.

A Fehér Ház szerint szükség esetére kidolgoznak egy vésztervet a határidő módosítására.

A kabuli repülőtéren uralkodó hatalmas káosz zűrzavarában terrorizmussal vádolt személyek is Európába juthattak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Ez a magyar álláspont.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

A teheráni magyar nagykövetség továbbra is teljes kapacitással üzemel. Azonban a terület komoly biztonsági kockázatot rejt magában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Különleges szentévet hirdetett XIV. Leó pápa Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára.

A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.

A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.

Ezért a dobogós helyezésért nincs szégyenkeznivalója olimpiai bajnokunknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.