időjárás 14°C Adalbert 2022. szeptember 27.
logo
Az afgán ásványvagyon nagyon sok pénzt kínál a tálib vezetésnek

A lítium Szaúd-Arábiája lehetne Afganisztán

Somogyi Orsolya
2021.08.26. 06:05
A lítium Szaúd-Arábiája lehetne Afganisztán

Hiába ölt dollárszázmilliókat az afgán bányaipar fejlesztésébe az Egyesült Államok, szinte egy centet sem látott viszont. Pedig a világ egyik legszegényebb országa ma már igen jól kereshetne az ásványkincsvagyonából, amiből lehet, hogy épp a tálib vezetés húz majd hasznot.

Ahogyan Afganisztánra irányult az elmúlt hetekben a világ figyelme, úgy került előtérbe az ásványvagyonáról szóló nemzetközi diskurzus is. A Magyar Nemzet is beszámolt a napokban arról, hogy hatalmas ásványkincs hullott a tálibok ölébe; amerikai katonai és geológiai szakértők 2010-ben úgy becsülték, hogy a világ egyik legszegényebb országa ezermilliárd dollár (310 ezermil­liárd forint) értékű, rézből, vasból, lítiumból, kobaltból és ritkaföldfémekből álló készlet felett rendelkezik.

Lemaradt a prosperáló jövőről

Vagyis csak rendelkezne, ugyanis szinte semmit nem tett ezen tartalékok kiaknázásáért. Annak ellenére sem, hogy a technológiai iparágak gyártói között már évekkel ezelőtt elindult a verseny az alapanyagokért. A kereslet megugrása felsrófolta a készletek értékét is, amit az afgán kormány 2017-ben már a korábbi háromszorosára becsült.

A leginkább az akkumulátorok alapanyagaként használt lítium ugyan nem ritka, de csak néhány országban található belőle nagyobb készlet – Chilében, Kínában és Bolíviában tartják nyilván a legnagyobbakat –, ezekhez zárkózhatott volna fel Afganisztán.

Jó üzlet lett volna, hiszen a lítium iránti kereslet manapság már évente húsz százalékkal növekszik, egyes számítások szerint az évtized végéig a jelenlegi négyszeresét kellene kitermelni világszerte.

Ha felülne erre a vonatra, Afganisztán a lí­tium Szaúd-Arábiájává válhatna.

Több lábon is állhatna

Érdemes szót ejteni az energiaátmenetben, az elektrifikációban még fontosabb rézről is. Ebből mintegy harmincmillió tonnát rejtenek az afgán régiók. Jelentőségét jól érzékelteti, hogy megawattonként 2,5–6,4 tonna rézre van szükség a szélturbinákhoz és a hozzájuk tartozó infrastruktúrához, míg a napelemek esetében 5,5 tonnára rúg az érték. És miközben folyamatosan növekszik a réz iránti kereslet, addig a kínálat egyre szűkösebb a bányákat érintő konfliktusok és amiatt, hogy drága új lelőhelyeket megnyitni. Az iparág mintegy százmilliárd dolláros befektetést igényelne a termelés felpörgetéséhez, hogy 2030-ra legalább 4,7 millió tonnával többet produkáljon. Ellenkező esetben éppen ennyivel eshet a kitermelés.

Egymillió tonna ritkaföldfémmel is gazdálkodhatna Afganisztán, hiszen az elmúlt tizenöt évben az ezek iránti kereslet megduplázódott, elérve az évi 125 ezer tonnát. 2030-ban már 315 ezer tonnára lehet szükség. Kétmilliárd hordó olaj is rejtőzik az afgán területek alatt, jelentős mennyiségű földgáz társaságában.

És bár a Nyugat már az olajkorszak alkonyát látja – vagy vizionálja –, csekély kétségünk lehet afelől, hogy a tálib vezetést a kéznél lévő, még mindig kulcsfontosságú nyersanyag kinyerése jobban érdekli, mint a klímavédelem és a nemzetközi trendek. 

Kérdés, megvan-e a kitermeléshez szükséges anyagi és szellemi erőforrása az új vezetésnek.

Morális és üzleti dilemma

Az Egyesült Államok csaknem félmilliárd dollárt (155 milliárd forintot) költött arra, hogy segítsen kialakítani az afganisztáni bányászati ipar szabályozását. A befektetés azonban nem térült meg, nem utolsó sorban azért, mert az afgán kormány vonakodott bármiféle komoly kötelezettséget vállalni – éppen amiatt, mert a térséget konfliktusok sújtják. Márpedig minden alapanyagipar fejlődésében kulcsfontosságú a viszonylagos politikai stabilitás, és lehetséges, hogy ezt épp a tálib vezetés határozottsága hozza el az országban, még ha nem is az ideális formáját. Emiatt a nyersanyagra éhes államok és vállalatok komoly dilemma elé kerülhetnek, hiszen kevesen hirdetnék szívesen, hogy a beszerzéseikkel egy fegyveres iszlamista csoportot támogatnak. A befektetők az utóbbi években mindinkább elfordulnak a nem fenntartható, hovatovább a morálisan elítélhető lehetőségektől.

De ismerve a nyersanyagok bányászatához jelenleg is kapcsolódó üzleti lelkiismeretet – ami megengedi a gyermekmunkát, a rabszolgatartást és a mértéktelen környezetrombolást is –, talán mégsem teljesen elképzelhetetlen, hogy végül a tálib vezetés viszi sikerre az afganisztáni ásványkincsek kiaknázását.

Borítókép: Shah Marai/AFP

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.