Putyin fagylaltot ajándékozott a kínai elnöknek 66. születésnapjára
Boldog születésnapot! A legjobbakat kívánom! Örülök, hogy ilyen barátom van – jelentette ki az orosz elnök a kínai vezetőnek.
Boldog születésnapot! A legjobbakat kívánom! Örülök, hogy ilyen barátom van – jelentette ki az orosz elnök a kínai vezetőnek.

A magyar szülők egyharmada várhatóan 5 ezer forint felett, egynegyede 3-5 ezer, egyötöde 2-3 ezer forintot költ gyermeke húsvéti ajándékára idén, az éves játékpiaci forgalom 12 százalékát adó húsvétkor online vásárlásnál 8000 forint, bolti vásárlásnál 570
Óva intenek az élő állat húsvéti ajándékozásától az állatvédők, akik évről évre tapasztalják, hogy sok esetben az ünnepek után néhány héttel már megunt állatoktól felelőtlen, durva módon próbálnak megválni a felelőtlen vásárlók.
Kevésbé a tárgyak, mint inkább az élmények iránt érdeklődnek a magyar fogyasztók, ha kedvezményes vásárlási lehetőséggel találkoznak.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara virágpiaci körképéből egyértelműen kiderül, nemcsak színében, de fajtájában is bátrabban válogatunk a virágkínálatból Bálint napján.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A KDNP frakcióvezetője szerint történelmi időszakban vagyunk.

Több mint tíz év munkája veszett oda.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A mostani megállapodás szerint az elmenekült polgári lakosságnak lehetővé teszik, hogy biztonságban hazatérjen.

Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.

Szomáliföld 1991-ben egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szomáliától. Mindeddig egyetlen más ország nem ismerte el független államként.

Tragikus esemény és játékos hagyomány furcsa módon fonódik össze ezen a napon.


A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.