Üdítőitalt kapnak ajándékba a sofőrök
Az ajándékot azok kapják, akiknél az alkoholteszt-vizsgálat negatív értéket mutat.
Az ajándékot azok kapják, akiknél az alkoholteszt-vizsgálat negatív értéket mutat.

A civil kezdeményezésben részt vevő lelkes önkéntesek igyekeznek minél több intézménybe ellátogatni.

Történelmi pálinkából küldött egy palackkal Nagy Ferónak 75. születésnapjára a miniszterelnök.

Bruno Lauer annak idején befogadta a hajléktalanná vált fiatalt és pankrátori ambícióit is támogatta.

A brit koronás családban nagyon komolyan veszik a hagyományokat, némelyik szokás évszázadokra nyúlik vissza.

A Kreml komolyan vette a levelet, és a Mikulás (Fagy Apó) december 25-én ajándékcsomagot kézbesített a fiúnak a Kremlből.

Megkaptuk a karácsonyfa alá ajándékul a reményt, hogy 2021-ben legyőzhetjük ezt a betegséget.

A program az Ökumenikus Segélyszervezet, az AdventBazilika és az E.ON Hungária Csoport közös programja.

Valóságosabb életet élhetnénk, ha komolyan vennénk, amit világosabb pillanatainkban megértünk.

Idén is milliárdokat költenek a vásárlók játékokra a karácsony előtti hetekben egy friss felmérés szerint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.