Idén is ajándékoznak a Szülők Háza Alapítvány angyalai
Pénzbeli támogatással segíthetünk, hogy a gyermekotthonban élő fiataloknak is meghitt karácsonya lehessen.
Pénzbeli támogatással segíthetünk, hogy a gyermekotthonban élő fiataloknak is meghitt karácsonya lehessen.

Bár a járvány komoly hatással volt az éven belüli kiadásokra, azért így is bőven találunk majd ajándékot a fa alatt.

Habár a koronavírus komoly hatással volt kiadásainkra, azért így is bőven találunk majd ajándékot a fa alatt

Szép gesztust tett a válogatott focista.

A magyarság egy kis ékszerdoboz Európa közepén, mely erejével és kitartásával ékesíti kontinense életét.

„A legnagyobb megerősítést akkor kapjuk, amikor azok ismerik el a munkánkat, akikért dolgozunk.”
Egy hónappal ezelőtt kevesen sejtették, hogy mindennapi életünk ilyen mértékű fordulatot vesz. A koronavírus okozta járvány hatására minden megváltozott.

Fordulat állt be karácsonykor az internetes kereskedelemben, az emberek a tárgyak helyett már sokkal inkább élményeket-szolgáltatásokat vásároltak ajándékba, a tavalyi negyedik negyedévben a piacvezető Bónusz Brigád oldalán több mint 1,250 milliárd forint
Kedden sokaknak válhat valóra egy-egy álma, ha a rég áhított ajándékokkal lepik meg, ám ahogy a korábbi években, vélhetően azok sem lesznek kevesen, akiknek csalódást okoz, amit a karácsonyfa alatt találnak.

A mai a karácsony előtti utolsó nap, amikor még megvásárolhatják az ajándékokat vagy az ünnepi asztalra valót azok, akiknek eddig erre nem volt idejük vagy általában az utolsó pillanatra hagyják a bevásárlást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.