Gyilkosság áldozata lett több kiskorú is + videó
Az áldozatok között két kisgyerek is van.
Az áldozatok között két kisgyerek is van.
Húsz-harminc magyar intézményből érkezett hallgató tanul az egyetemen – közölte Menczer Tamás.
Megszólalt a tűzoltóparancsnok, aki először látta a roncsokat. A horvát mentőalakulatok veszélyes, sziklás terepen dolgoznak, csütörtökön kiemelhetik a sziklaperemről a maradványokat, amelyek alatt feküdhet a harmadik katona holtteste.
A magyar miniszterelnök levélben fordult olasz kollégájához, Giorgia Melonihoz az Észak-Olaszországot napok óta sújtó pusztító áradások kapcsán.
Egy névtelenséget kérő forrás azt mondta a DPA-nak, hogy még soha nem látott annyi mentési bevetést, mint ebben a szezonban.
Elvileg a gyerekek védelmére volt kirendelve.
A hét végén újabb áldozatokat exhumáltak a Kenya keleti partjainál fekvő Shakahola erdejében.
Erősen túlzónak tűnnek az uniós dokumentum adatai.
Május 11-én életét vesztette a kárpátaljai 101. számú területvédelmi dandár 68. önálló zászlóaljának hét katonája.
A komp a hatóságok szerint hetvennégy embert szállított a szomszédos Szingapúr közelében fekvő Tanjung Pinang-szigetre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban ismerteti a legfrissebb kormányzati döntéseket.
Pénteken még változóan felhős időre számíthatunk, néhol zápor is előfordulhat.
Péntekre virradó éjjel történt a baleset.
A Premier League új bajnoka boldog lesz, ha ez volt pályafutása utolsó megnyert versenye.
A 18 éves Molnár Dóra is csatlakozik az Amerikában készülő magyar úszókhoz.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kerek perec megmondta, hogy nem kér az NB I gólkirályának szolgálataiból.
A tankok továbbra is létfontosságú szereplők maradnak a csatákban.
Szavai mindent borítanak.
A 18 éves Molnár Dóra is csatlakozik az Amerikában készülő magyar úszókhoz.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kerek perec megmondta, hogy nem kér az NB I gólkirályának szolgálataiból.
A tankok továbbra is létfontosságú szereplők maradnak a csatákban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.