Pesics kihagyott tizenegyesének még súlyosabb következményei lehetnek
Varga Barnabás után a Fradi szerb csatárán is kifogott Szappanos Péter, aki előre tudta, hogy védeni fog.
Varga Barnabás után a Fradi szerb csatárán is kifogott Szappanos Péter, aki előre tudta, hogy védeni fog.

Az FTC vasárnap az MTK vendége lesz az NB I-ben, a csatárok közül Pesics van a legjobb formában.

A korábban lesajnált Pesics eredményesebb az ír edzőnél, mint a magyar válogatott alapembere.

A Ferencváros válogatott csatára úgy érzi, a Fradi egyenesbe került, ami biztató a bajnoki hajrára.

Robbie Keane liverpooli emlékeit is felidézte első Újpest elleni meccse előtt.

A Varga–Pesics-afférnál anno sokkal nagyobb balhé kerekedett a Honvéd két légiósa, Lanzafame és Martinez között.

Robbie Keane megoldást ígért, de nincs rá sok ideje.

Robbie Keane megadta Pesicsnek a lehetőséget, aki élt is ezzel, a legutóbbi három meccsen négy gólt lőtt, a KTE hálójába kétszer is betalált.

A szerb támadó határozatlan időre kikerült a Ferencváros labdarúgócsapatának keretéből.

A szerb csatár fegyelmi vétség miatt határozatlan időre kikerült a keretből, most pedig reagált erre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fotó a cikkben.

Karácsony Gergely az elmúlt hat évben elhanyagolta az utakat – emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.

Gulyás Gergely Kristóf egy vonaton utazott a két tiszás politikussal, akik érdekes dolgokról beszélgettek út közben.

A Tisza Párt vezetése támogatja az Ukrán EU-tagságot, erről meg is szavaztatta tavaly a szimpatizánsokat.

Azt is tudni, hol a legsúlyosabb a helyzet.

Közben az olasz sajtó emlékezteti Salist, hogy mi várt volna rá, ha nem menekül mentelmi joga mögé.

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága megerősítette, hogy az EU beavatkozott nyolc európai választásba.

Több mint három hónappal a párizsi Louvre-ban történt látványos ékszerrablás után újabb közleményt adott ki a múzeum.

Mindkét vezetőedző, Borbély Balázs és Sergio Navarro is piros lapot kapott a rangadó hosszabbításában.

Peter Magyar and his party cannot and will not say no to the pro-war advisors in Brussels.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.