Megvan a szerbiai előre hozott választások időpontja
Alekszandar Vucsics szerb elnök december 31-ig kiírja a voksolást.
Alekszandar Vucsics szerb elnök december 31-ig kiírja a voksolást.

A sikertelen brüsszeli egyeztetés után ismét elszabadulhat a pokol a balkáni országban?

Szeptember közepén újra tárgyalóasztalhoz ül Brüsszelben a szerb elnök és a koszovói kormányfő. Elemzők szerint azonban nem sok remény van a megegyezésre.

A szerb elnök mellett az olasz kormányfő is biztos résztvevője az idei eseménynek.

Az új tanácsadó a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban fogja segíteni a kabinet vezetőjét.

It is telling how many leading politicians Tucker Carlson's met with.

Sokatmondó, hogy mennyi vezető politikussal találkozott Tucker Carlson.

A magyar államfő a szerb elnökkel, a monacói herceggel és a volt szlovén miniszterelnökkel folytatott megbeszélést.

Alekszandar Vucsics szerint Joe Bidennek is érdeke az ukrajnai háború befejezése, ha indulni akar az elnöki székért.

Alekszandar Vucsics szerb elnök szerint már nem politikai, hanem biztonsági ügyről van szó.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már többször elszólták magukat a Tisza Párt szakértői, hogy megszorításokra készülnek.

Megszólalt a rendőrség.

Ruszin-Szendi Romulusz hiába próbálja bagatellizálni a háborús veszélyt.

Felkészült a bejelentésekre a Budapest Közút.

Ciprus elnökségével új fejezet nyílt.

Az ukrán elnök Trumpnál is benyújtja a számlát.

Politikai fegyver vagy végső megoldás?

Koltai János 91 éves volt.

A nemrég felfedezett C/2025 R3 potenciálisan az év leglátványosabb égi jelenségének ígérkezik.

Még nem túl kiforrott az önvezető technológiájuk, átmennek friss betonon, motoron, kátyún egyaránt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.