A Falusi Civil Alapból 1600 kistelepülésnek jut támogatás
Azon kistelepülések civil szervezetei pályázhattak, amelyek lakossága nem haladja meg az ötezret.
Azon kistelepülések civil szervezetei pályázhattak, amelyek lakossága nem haladja meg az ötezret.

Tuzson Bence egyúttal arra kér mindenki, hogy tartsa be a járványügyi előírásokat, ajánlásokat.
Tíz év alatt több mint háromezer templom újult meg a Kárpát-medencében – emelte ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Fejér megyei Bodajkon, ahol átadták a teljesen megújult Segítő Szűz Mária kegyhely
Jól vizsgázott Magyarország szociális intézményrendszere a koronavírus-járvány elleni védekezésben az első hullám alatt, de Budapest kilóg a sorból, a problémák zöme ott koncentrálódott – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért f
A külügyminiszter általános munkatempóját még az ellenfelei is elismerik.

Zsigó Róbert: Minden foglalkoztatott után egyszeri támogatást kaphatnak az ágazat cégei.

A tragikus Deák téri kettős gyilkosság kapcsán írt a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.
Erre is fény derül Novák Katalin új videósorozatában. Az első részben Gál Kristófot, az ORKF szóvivőjét ismerhetjük meg.

Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy az Országgyűlésnek nem függesztették fel a működését, a rendeleti kormányzásnak pedig a járvány elleni küzdelem a kizárólagos célja.
Európa több országában az látható, hogy későn hoztak meg bizonyos intézkedéseket, például iskolák bezárásáról, tömegrendezvények betiltásáról – mondta Horváth Ildikó.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Az Inter és a Napoli rangadója négy gólt és egy piros lapot hozott.

A vasárnapi döntő után nem a Barcelona győzelme került középpontba.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.