Orwell soraival üzent a Twitternek Kovács Zoltán
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárt a Twitter kétszáz követőjétől fosztotta meg.
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárt a Twitter kétszáz követőjétől fosztotta meg.

Az Igazságügyi Minisztérium eddigi államtitkára január 15-étől tölti be a posztot.
A koronavírus elleni tömeges átoltottsággal térhetünk vissza a normális kerékvágásba Dömötör Csaba szerint.

Országos képzési és foglalkoztatási program indul a közművelődésben. A kormány 5,5 milliárd forintot szán a programra.

A kedvezmény igénybevétele a lehető legkedvezőbb módon történik – jelezte Izer Norbert, államtitkár.
A kiírás során magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen a közlekedési eszközhöz.
Legyen közös feladat, hogy a XXI. századot a térség népeinek sikeres évszázadává tegyük.
Ha a székelység odaáll az autonómia ügye mellé, akkor számíthat a magyar kormány támogatására.

Duda influenza jellegű tüneteteket produkál, azt viszont nem lehet tudni, hogy hol fertőződött meg.

Az államtitkár szerint Donáth Anna gyorsan megtalálta politikai szövetségesét az Európai Bizottságban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Az Inter és a Napoli rangadója négy gólt és egy piros lapot hozott.

A vasárnapi döntő után nem a Barcelona győzelme került középpontba.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.