Megosztottság és félelem Biden táborában
Pánik söpör végig a Demokrata Párton.
Pánik söpör végig a Demokrata Párton.

Bár beszédében a kedélyek csillapítására szólított fel, egy interjúban ő maga ment neki Donald Trumpnak.

J. D. Vance has spoken highly of Hungary's family and education policies.

Minden rossz ember, akivel valaha is találkoztam Washingtonban, J.D. Vance ellen volt – tette hozzá az amerikai konzervatív véleményvezér.

Szeptemberben mindenképpen megtartják a következő elnökjelölti vitát.

J. D. Vance a magyar családpolitikát és oktatáspolitikát is példaértékűnek tartja.

Vasember-ruhát fejlesztene a technológiai vállalkozó.

A volt elnök egyesíteni szeretné a megosztott országot.

Az Oroszországi Föderáció nem avatkozik be az állami választásokba, és nem kívánja megítélni azok jövőbeli eredményeinek legitimitását, mondta el Peszkov.

Az amerikai elnökjelöltekre továbbra is ugyanazok a közösségi normák vonatkoznak, mint valamennyi felhasználóra – írták közleményükben. A demokraták nem örültek a demokráciának.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az utasa maradandó fogyatékossággal él tovább.

Csapadék már csak elszórtan, a Nyírségben fordul elő.

Az ónos eső sima, fényes bevonatot képez az úton.

Viszont nagyon keresik.

Külföldi szálak a magyar politikai párt alkalmazásánál.

Soha nem látott mélyponton az ukrán gazdaság.

– Utolsó simítások: már teszteljük a BuBét! – közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező január 6-án hunyt el, hetvenéves korában.

Lapis József tanulmánykötetéből választ kapunk a kérdésre.

Hat pontban mérte össze a két pártot Boros Bánk Levente elemző.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.