Épphogy túlélte a tizenötezer voltos áramütést egy tizenhárom éves fiú Németországban
A helyi lakosok nagy csattanást halottak, és erős fényt láttak.
A helyi lakosok nagy csattanást halottak, és erős fényt láttak.

Hetekig küzdöttek az életéért az orvosok.

A veszély nem múlt el, a szeméttelepek villanyoszlopait is korszerűsíteni kell.

Egyelőre semmilyen magyarázat nincs arra, hogy miért éreztek a táncosok áramütést a Magyar Nemzeti Táncegyüttes próbáján.

Az áramütés kockázatát minden vizsgált esetben az elégtelen szigetelés okozta

Kérvényezték az üzemeltető áramszolgáltatóknál a veszélyes vezetékszakaszok madárbaráttá alakítását.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) egy év alatt mintegy 700 bejelentés érkezett csaknem 800 elhullott állatról, amelyek áramütés következményében pusztultak el, ezért a szervezet kérvényezte az üzemeltető áramszolgáltatóknál a veszé
Becslések szerint akár félmillió madár is elpusztulhat évente Magyarországon áramütés és vezetéknek ütközés következtében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nagy a baj,.

A fideszes képviselő szerint csak az lehet a megoldás, hogy ha az emberek a kormánypártok mellett szavaznak.

Borús, barátságtalan időnk lesz.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Deutsch Tamás lerántja a leplet Brüsszel tervéről.

Libanon többet nem sodródhat bele olyan konfliktusba, amelyhez nincs köze.

A szélsőbaloldali európai parlamenti képviselő újra akcióban.

A spanyol másodosztályú Albacete számára a Real Madrid januári kiejtését követően a másik gigász, a Barcelona már sok volt a Király Kupában.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány következetesen szigorúbb álláspontot képvisel a kérdésben.

A Puskás Akadémia nagy meccsre készül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.