Áramütés tizedeli a hazai madárállományt

Becslések szerint akár félmillió madár is elpusztulhat évente Magyarországon áramütés és vezetéknek ütközés következtében.

2019. 04. 29. 16:00
null
Csak néhány szerencsés állat jut el a kórházig Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Becslések szerint akár félmillió madár is elpusztulhat évente Magyarországon áramütés és vezetéknek ütközés következtében, ezért minden lépés, amit ez ellen tesznek, örvendetes – jelentette ki lapunknak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője annak kapcsán, hogy az E.ON szakemberei 161 ponton cseréltek fészektartókat, szigeteléseket és oszlopkapcsolókat a Marcal-medence Natura 2000 területén. A 104 millió forintos uniós támogatással megvalósult fejlesztés a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakembereinek javaslata alapján készült el.

Az E.ON közleménye szerint a beruházás során több ponton új fészektartókat helyeztek ki, amelyekre fonott fészekalapot tettek, hogy vonzóbb legyen az új hely a gólyapároknak. A régi gólyafészektartókat is ellenőrizték és javították, ahol az akár évtizedes fészek többmázsásra hízott és veszélyessé vált, oda is új, fonott alap került. A kikelt gólyafiókák védelmének érdekében a repülésük irányába eső hálózati elemekre védőburkolatot tettek, emellett kiülőket szereltek fel, hogy távol tartsák a madarakat az oszlopok veszélyes részeitől. A nemzeti park által kijelölt pontokon oszlopkapcsolókat és transzformátorállomásokat is átépítettek a gólyák és más védett madarak védelmében.

Csak néhány szerencsés állat jut el a kórházig
Fotó: Éberling András

Orbán Zoltán jelezte: tavaly lakossági felhívást tettek közzé, azt kérték, hogy mindenki jelezze, ha a környezeté­ben egy madár áramütés következtében pusztul el. – Összesen 788 elhullott állatról kaptunk bejelentést, ezek csaknem harmada fehér gólya volt, ami a 4400-5500 páros állományt tekintve nagyon jelentős – mutatott rá.

Hozzátette: a megoldás az lenne, ha az áramszolgáltató cégek a légvezetékeket földkábelekre cserélnék. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a körülbelül százezer kilométer hosszú, mintegy egymillió oszlopot tartalmazó vezetékhálózat földbe süllyesztése (ahol lehet) és madárbarátra cserélése több száz milliárd forintba kerülne, így az áramszolgáltatók keresik a köztes megoldások lehetőségét. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a földkábelezés a cégek érdeke is lenne, mert a klímaváltozás miatt egyre gyakrabban bekövetkező viharok komoly károkat okoznak a vezetékhálózatokban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.