Hetvenhat százalékos az AstraZeneca-vakcina hatékonysága
Laboratóriumi vizsgálatok és az önkéntesek tesztelése is bizonyította a brit–svéd oltóanyag hatékonyságát.
Laboratóriumi vizsgálatok és az önkéntesek tesztelése is bizonyította a brit–svéd oltóanyag hatékonyságát.

Az eddig regisztrált 65 év felettiek 69 százaléka már megkapta az oltást, hamarosan pedig a többiek is sorra kerülnek.

Olaszországban megrendült a bizalom a vakcinákban, a kormány kampányt indított népszerűsítésükre.

Az oltóanyagok esetleges mellékhatásait a gyártók, a nemzetközi és a hazai gyógyszerhatóságok is minden esetben kivizsgálják.

Civilben is fegyverrel járhatnak a francia rendőrök; március 18-a lesz a Covid emléknapja Olaszországban. Idegen hatalom fenyegeti Svédországot; a belgák a mellőzött AstraZenecával oltanának.

Az Európai Gyógyszerügynökség eddigi vizsgálata szerint semmilyen összefüggés nem állapítható meg az AstraZeneca oltóanyaga és az ausztriai haláleset között.

A brit cégek a járvány alatt is megmutatták a magyar munkavállalók iránti lojalitásukat – hangsúlyozta Szijjártó Péter.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti érzelműek vannak többen.

Mutatjuk, mire számíthat kedd estétől szerda délelőttig.

Konvergenciaprogramnak hívják, ami egészen 2035-ig megvalósítandó terveket tartalmaz.

Jelölőszervezetként regisztrálta a pártot az NVB.

Brüsszel csak meghosszabbítja az öldöklést.

A választásig nem beszélnek arról, hogy mit akarnak, hogy utána mindent lehessen.

Magyar Péter ugyanazt az utat választaná, mint Donald Tusk.

Gyertyaszentelő Boldogasszony a fény ünnepe is egyúttal.

Fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia.

Ingyenes workshopok is várják az érdeklődőket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.