Edzője után középpályását is elveszítheti a Ferencváros
Eddig az edző szava tartotta Budapesten a játékost?
Eddig az edző szava tartotta Budapesten a játékost?
A középpályás korábban már dolgozott együtt leendő edzőjével.
A támadó kölcsönbe került a spanyolokhoz.
Egy kiszemeltjükről már lemaradtak a Vörösök nyáron, Leny Yoro a rivális Manchester Unitednél folytatja.
Rommens a negyedik nyári érkezője a Ferencvárosnak.
A válogatott védő iránt van érdeklődés, megfelelő ajánlat esetén külföldre mehet.
A szezon végén távozókat a Fradi–Újpest meccs előtt jelentette be a bajnokcsapat.
Véget ért az európai topligákban az átigazolási időszak, a magyar játékos az egyik húzónév.
Uli Hoeness szerint teljesen megváltozik majd a futball világa azt követően, hogy a világméretű koronavírus-járvány véget ér.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
A vízforralásnál is nagyobb gondot okozott a kis csomagtartó, pedig még prototípus is épült a kombiból.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
Ezt nem fogják elhinni!
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.