Ezért nem igazolt egy játékost sem a Liverpool

Egy kiszemeltjéről már lemaradt a Liverpool nyáron, Leny Yoro a rivális Manchester Unitednél folytatja. Talán másokkal is így jár az angol csapat, ha Arne Slot vezetőedző és Richard Hughes sportigazgató tartják magukat az eredeti tervekhez, miszerint az új edzői stábnak előbb meg kell ismerkednie a már meglévő futballistákkal, mielőtt másokat igazolna.

2024. 07. 19. 5:45
A Liverpool is pályázott rá, de Leny Yoro a Manchester United játékosa lett
A Liverpool is pályázott rá, de Leny Yoro a Manchester United játékosa lett Fotó: AFP/Sameer Al-DOUMY
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leny Yoro több topcsapat radarján is fent volt – nem véletlenül. A francia hátvéd novemberben még csak 19 gyertyát fúj majd el a tortáján, de már negyvenhat mérkőzés van a háta mögött a francia élvonalban, és az Európa-konferencialiga negyeddöntőjéig jutó Lille alapembere volt. Yoro kérői közt volt a Real Madrid is, és a védő hangoztatta, álmai klubjához igazolna. A Liverpool ennek hatására lemondott róla, amiért kár volt, mert Yoro végül a csapat riválisához, a Manchester Unitedhez került, a spanyolok ugyanis nem voltak hajlandók megadni a játékosért a Vörös Ördögök által kínált 62 millió eurót. Tegnap este a hivatalos bejelentés is megtörtént, Yoro öt évre írt alá.

Mohamed Szalah (hátul) és Sepp van den Berg már a liverpooli társakkal edz
Mohamed Szalah (hátul) és Sepp van den Berg már a liverpooli társakkal edz Forrás: Facebook.com/LiverpoolFC

A Liverpool tehát lemaradt a francia reménységről, de mostanáig más játékost sem igazolt. Voltak szurkolók, akik emiatt az aggodalmuknak adtak hangot, de a Jürgen Klopp helyére kinevezett vezetőedző, Arne Slot valójában már az első angliai sajtótájékoztatóján megmondta, hogy nem siet el semmit az igazolások terén, előbb szeretné megismerni a jelenlegi keretet, megtudni, miből főzhet, mielőtt új hozzávalókat keresne.

– Egyértelmű, hogy jó csapatot örököltünk. Sok meccsüket és edzésüket láttam, de azt hiszem, hogy úgy ismerhetem meg igazán a játékosokat, ha mind együtt vannak. Akkor kezdhetem a képemre formálni a csapatot. Ne gondolják, hogy most hirtelen mindent meg akarok változtatni, mert nagyszerű munkát végeznek itt sok tekintetben. Ugyanakkor meg kell találnunk a módját annak, hogy fejlődjünk. Több héten keresztül szabadságon voltam, és sok időt szántam arra, hogy megvizsgáljam ezeket a területeket. De azt hiszem, hogy a stábom tagjaival akkor látjuk majd, hogy milyen változásokra lesz szükség, amikor jobban megismerjük a keret tagjait – érvelt a holland szakember, akivel a szintén idén érkezett sportigazgató, Richard Hughes is egyetértett.

 

Nos, az első edzések már megvoltak, de a csapat legjobbjai közül még csak kevesekkel ismerkedhetett meg Slot. Az ifjú titánok mellett Mohamed Szalah, Wataru Endo, Curtis Jones és Harvey Elliott azonnal megkezdte a munkát. Ha már Liverpool egyiptomi királyát említettük, bebizonyosodott, hogy nem Szalah hajában volt az ereje. A 32 éves szélső az előző idény végeztével megszabadult göndör fürtjeitől, majd a nyári vakációja után kirobbanó formában tért vissza Angliába, és minden társánál nagyobb távolságot tett meg a hatperces erőnlétfelmérő sprinten.

Több liverpooli sztárra még várni kell

Ezen a héten már az Eb-n a csoportkörben búcsúzó liverpooli trió, Szoboszlai Dominik, Andy Robertson és a tavaszi szezont a Sturm Graznál kölcsönben töltő kapus, Vítezslav Jaros is játékra jelentkezett. De a csapat jó része továbbra is távol marad.

A Vörösök játékosai közül tízen szerepeltek az Eb-n, négyen pedig a Copa Américán vitézkedtek – Darwin Núnez esetében a verekedett a jobb szóhasználat –, és közülük a már említett három futballista tért csak vissza. Diogo Jota csak epizódszereplő volt az Eb-n, ettől függetlenül neki is jár a pihenő, és ő lesz a következő visszatérő, mivel Portugália a negyeddöntőben búcsúzott. 

Jota így már a július végi amerikai túrán is részt vesz, ott lehet a Betis, az Arsenal és a Manchester United elleni felkészülési mérkőzéseken. Azok tízen viszont, akik a legjobb négy közé jutottak a kontinenstornákon, kihagyják a körutat, és csak augusztus 5-én foghatnak először kezet új mesterükkel. Vagyis másfél héttel az Ipswich Town elleni Premier League-rajt (augusztus 17.) és bő hárommal az átigazolási ablak (augusztus 30.) bezárulta előtt.

Ha Sloték valóban addig várnak, hogy átlássák a helyzetet, Yorón kívül talán más célpontokról is lemaradnak.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.