Botka Endre a kispesti Magyar Futball Akadémia neveltje. Tíz éve, a Honvéd színeiben mutatkozott be az élvonalban, ezt követően kölcsönbe Kecskemétre került, majd vissza a Honvédhoz. Kispesti színekben fél év erejéig még tagja volt a klub máig utolsó, 2016/2017-es bajnokcsapatának, ám 2017 januárjában átigazolt a Ferencvároshoz, ahol azóta meghatározó csapattag lett: zöld-fehérben eddig hat bajnokságot és két Magyar Kupát nyert, az elmúlt években szerepelt a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga csoportkörében, többször megkapta a csapatkapitányi karszalagot is. Minden sorozatot figyelembe véve mostanáig 220 tétmérkőzésen lépett pályára a Fradiban, mindemellett stabil kerettag lett a nemzeti válogatottban, amellyel játszott a 2021-es és a 2024-es Európa-bajnokságon is.

Vannak érdeklődők
A 30. születésnapját augusztus 25-én ünneplő Botka a németországi kontinenstornát megelőzően egy felkészülési mérkőzésen, a tornán pedig Skócia ellen bizonyíthatott, és a skótok ellen nyújtott remek teljesítményével felkeltette több klub érdeklődését is. Ezt a játékos menedzsere, Filipovics Vladan is megerősítette a napokban, hozzátéve: van szaúdi és emírségekbeli érdeklődés, miként európai érdeklődők is.
– Nem lenne rossz kipróbálnia magát külföldön, mert olyan szinten van, hogy tudna ott futballozni
– nyilatkozta Filipovics. – Botka Endre bizonyította: tud három belső védővel felálló csapatban játszani, így olyan együttes érdeklődését szeretnénk elfogadni, amelynek játékrendszerébe illik a teljesítménye.
Információink szerint az érdeklődések egyelőre még valóban csak érdeklődések, vagyis Botka Endre jelenlegi klubja, a Ferencváros mostanáig nem kapott konkrét ajánlatot senkitől sem. Pedig ez volna az első lépés: amennyiben valaki szeretné megszerezni a hétszeres magyar bajnok védő játékjogát, először az FTC-vel kell megegyeznie, ha ez sikerült, azt követően a játékos eldöntheti, hogy kíván-e élni a lehetőséggel.
Ez lehet az egyik utolsó esélye?
Botka Endre szemszögéből nézve mindenképpen a váltás mellett szólna, hogy ez lehet az utolsó nagy esélye arra, hogy pályafutása során először külföldre igazoljon. A védelem több posztján is bevethető Botka hamarosan betölti 30. életévét, vagyis futballistaként már nem számít fiatalnak, ha most, az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményét „meglovagolva” nem tud légiósnak állni, kérdéses, hogy a későbbiekben milyen lehetősége lenne erre. Úgy tudjuk, amennyiben befutna egy mindkét fél számára megfelelő ajánlat, Botka Endre sem zárkózna el az elől, hogy csapatot váltson, és nem volna közömbös számára akár az arab vonal sem.