Fontos eredmény az atomalku-tárgyalásokon
Teherán további dokumentumokat adhat át a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek.
Teherán további dokumentumokat adhat át a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek.

Az iráni külügyi szóvivő szerint csak ezután lehetnek sikeresek az egyeztetések az Egyesült Államokkal.

Washington szerint még túl korai megmondani, mennyire lényeges a tárgyalásokon elért haladás.

Az iráni nukleáris létesítmények elpusztítását célzó hadgyakorlatokról tárgyal Washington és Tel-Aviv.

Az atomalku újjáélesztéséről szóló egyeztetések a tervek szerint november végén folytatódnak.

Ali Hamenei szavai megkérdőjelezik, hogy Irán visszatér-e az úgynevezett atomalkuról szóló tárgyalásokhoz.

Iránt vádolják az izraeli tankerhajó elleni dróntámadás elkövetésével.

Teherán már nem bízik annyira Bécs semlegességében.

Reformer vagy keményvonalas elnöke lesz Iránnak? Attól is függ, egyáltalán kit engednek indulni.

Ali Laridzsáni korábbi parlamenti elnök az utolsó pillanatban vetette nyilvántartásba magát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.