Álhírként terjesztették, hogy Vidnyánszky nem tárgyal
Eddig legalább kilenc egyeztetésre voltak hivatalosak az intézmény képviselői.
Eddig legalább kilenc egyeztetésre voltak hivatalosak az intézmény képviselői.

Érdekes szemléltető ábra került ki a legnagyobb közösségi portálra.

A nagyobb önállóság mellett megmaradnak a támogatott férőhelyek és a hallgatói ösztöndíjak is.

Trianon olyan a magyar embernek, mint a halál: van, de lelkileg soha nem tudja feldolgozni a létezését.
Az autonómia eléréséig biztosítani kell magyar nemzettársainknak a jogbiztonságot szülőföldjükön.
Donald Trump „elégedetlen” azzal, hogy – szerinte – Kína meg akarja fosztani Hongkongot az autonómiájától.
Miért nem értelmezhető az Európai Unióban a nemzetiségi alapú kisebbségi autonómia kérdése?

Példátlan hullámokat vert a magyarellenesség. Mi történik ma Európa legnagyobb létszámú kisebbségével?
Tudathasadásos napokat hozott a romániai magyarság számára május első, magyarellenességben tobzódó hete.

Az RMDSZ brüsszeli politikusa szerint minden adott a Székely Nemzeti Tanács sikeréhez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megérkezett az első értékelés a miskolci háborúellenes gyűlésről.

Vajon ki lesz a következő?

Orbán Viktor szerint haditanácsokká váltak a brüsszeli miniszteri találkozók.

Mutatjuk, mi az.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

Nem a hangoskodás segít a gazdáknak, hanem a cselekvés – szögezte le Papp Zsolt.

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Egyre több a globalista szál a Tisza Párt körül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.