A XXI. századi Bábel

Miért nem értelmezhető az Európai Unióban a nemzetiségi alapú kisebbségi autonómia kérdése?

Berlin, 2018. február 26. Annegret Kramp-Karrenbauer saar-vidéki tartományi miniszterelnök, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) újonnan megválasztott fõtitkára, Ursula von der Leyen német védelmi miniszter és Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke (b-j) a CDU rendkívüli kongresszusán Berlinben 2018. február 26-án. A kongresszuson a CDU vezetõsége elfogadta a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött koalíciós szerzõdést. (MTI/EPA/Clemens Bilan) Fotó: CLEMENS BILAN

Miért nem értelmezhető az Európai Unióban a nemzetiségi alapú kisebbségi autonómia kérdése? Miért tűnik úgy, mintha ez csupán „erdélyi ügy” lenne Európa kisebbségi színpadán? Túl a románok soha nem múló és agresszivitásba torkolló lelkifurdalásán, az autonómia ügye európai léptékkel mérve soktényezős. Ezek közül a romániai magyar kisebbség követelése olyan klasszikusan konzervatív, hogy sokan nem akarják érteni, illetve valamiféle dupla csavart vélnek felfedezni mögötte, „székely huncutságot”.

Az autonómiakövetelés nem más, mint az azt követő elszakadás előjátéka – vallják a kulturális autonómia megadását élesen ellenzők. Történelmileg értelmezhető ez az aggály, hisz Erdély és a Partium mitől lenne hagyományosan Románia része? Az sem tagadható tény, hogy Európa-szerte a korábbi autonómiatörekvések egyértelműen függetlenségi kísérletekké alakultak. Így szabadul majd fel Skócia az angol fennhatóság alól, válik egységes állammá Írország Észak-Írországgal, tovább karcsúsítva Nagy-Britannia területi és politikai térképét. A koronavírus-járvány lecsengése után a katalán függetlenség ügye újra lendületet vesz, mindaddig, amíg be nem teljesül az elszakadásuk Spanyolországtól. Kontinensünkön az átalakulások előzménye Jugoszlávia szétesése, mely folyamat azóta is tart, hogy most Bosznia-Hercegovina legyen a következő széthulló rendszer. Ha így nézzük Erdély státusát és a román politika kétségbeesett magyarellenességét, talán nem is lehet csodálkozni szomszédunk reményt vesztett erőlködésén.

Mert új idők köszöntenek Európára, ahogy a világ is az átrendeződés szélén áll. A korlátlan és szabályozatlan illegális – törvénytelen – migráció brüsszeli koncepciója valóban értelmezhetetlenné teszi az úgynevezett nemzetiségi kérdést. Látni való, hogy a közel kétszáz országból Európába érkező tömegek inváziója háttérbe szorítja a kisebbség nemzetiségi alapon történő kezelését. Ennek legfőbb oka, hogy az Európai Unió vezetése nem az európai értékrend és az ötszázmillió európai polgár érdekében menedzseli az illegális ideérkezők problémáját, előidézve ezzel a XXI. századi Bábel látképét. A történelmileg őshonos kisebbségek követelései pedig el sem érik az illetékesek ingerküszöbét.

Egy hete sincs, hogy Angela Merkel német kancellár és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban sürgette az Európai Egyesült Államok víziójának mielőbbi realizálását. Természetesen a Covid–19-cel összefüggésben sikerült mint „új” – inkább örökre elavult – koncepciót világgá kiáltaniuk. Még az egyébként óvatosan szervilisnek tűnő Szlovákia is előállt egy főáramnak hátat fordító jövőképpel, amikor szorosabb együttműködést javasolt Szlovákia, Csehország és Ausztria között. Nem meglepő, hogy Magyarország nem kapott meghívást a trióba, mint „negyedik elem”, hisz nekünk kisebbségi ügyben nem csak Erdély jutott.

Az új gondolatok és egyre alkalmatlanabb vezetők árnyékában, az elszakadási kísérleteken túl, a polgári engedetlenség eddig nem megszokott élethelyzetei is megjelentek. Erre példa, hogy a tiltások ellenére Németországban sorozatos utcai demonstrációkon – közel kétszáz ilyen rendezvény volt – követelték a német szövetségi kormány lemondását. Tették ezt egy olyan társadalom polgárai, akiket még arról is sikerült pár évvel ezelőtt meggyőzni, hogy a törvénytelenül az országukba érkező többmilliós emberáradat a javukat szolgálja. Eltűrték, bevették, közömbösen fejet hajtottak a politikai aljasság előtt. Mert jól éltek. Volt kiválóan fizető munkájuk és nyugdíjuk, magas életszínvonalat biztosítani tudó erős gazdasági hátterük, szociális garanciáik és a gondokat csak dédapáik elmeséléséből ismerő életük. Majd megjelent egy parányi ok, egy eladdig ismeretlen vírus, a Covid–19, és minden megváltozott.

Részben józanodással teli, de számukra értelmezhetetlen frusztráció rontott a német társadalomra. És politikai öntudatra ébredtek. Lepergett róluk a generációkon keresztül beléjük táplált szlogen arról, hogy a „jólét a tiéd, cserében hagyd a gondolkodást a vezetőidre”. A veszteség, például a munka, a jövedelem, a luxus lehetőségeinek hiánya úgy arcul ütötte a tömegeket, hogy utcára mentek tiltás idején. Az efféle életérzés és főleg élethelyzet ritka a német történelemben, amikor viszont bekövetkezett, Európát is minden alkalommal megrázta.

Napjaink hírei – no nem a német hivatalos ­médián keresztül – arról szólnak, hogy erőszakos összecsapások is történtek a felvonulók és a rendvédelem között. Az elmúlt években sosem volt erre példa Németországban, amikor illegális és főként muszlim migránsok követelték az egyébként állampolgárság hiányában nem létező jogaikat. Sajnálatos, hogy ma a német tartományok lakói egyértelműen polgárháborúra, vagyis ember ember elleni összecsapásokra készülnek. A politikai elit pedig, félelmében vagy zavarában, egyre jobban összezár, és még az sem lehetetlen, hogy a választók ugyanazon elveket valló pártok közül választhatnak csupán.

Viszont megkerülhetetlen kihívás, hogy az új időkből következő újszerű helyzetek kezeléséhez alkalmazkodni tudó vezetőkre van szükség. Az évezredes értékekre és nem az elmúlt évtizedek eltévelyedéseire kell támaszkodnia azon politikai elitnek, amelyik képes a válság okozta depresszióból kirántani a nyolcvanmillió német mellett Európa lakosságának nagy részét. A választóknak pedig rá kell döbbenniük, hogy a jólétre mindenáron törekvés egy lehetőség, de ahogy a példa mutatja – így koronavírus idején –, nem alapérték, és könnyen visszaélhetnek vele mindazok, akiket sanda szándék vezérel.

A kialakulóban lévő bábeli zűrzavar letisztult gondolatok mentén még mindig kezelhető, ráadásul nincs is más lehetőségünk. Ellenkező esetben a múltból jól ismert áldozatokat követelő konfliktusokkal nézünk szembe, annak minden tragédiájával. Az Európában ismert kisebbségi lét az autonómiával egyetemben a megmaradásról szól. A bábeli kavarodás viszont az élet elleni merénylet első lépése.

A szerző titkosszolgálati szakértő