Azerbajdzsán őrizetbe vette a volt hegyi-karabahi elnököt
Örményország bírálta Bakut, amiért törvénytelenül tartóztatta le a korábbi vezetőket.
Örményország bírálta Bakut, amiért törvénytelenül tartóztatta le a korábbi vezetőket.

Az Ökumenikus Segélyszervezethez csatlakozik a Magyarországi Evangélikus Egyház is.

A nemzetközi szervezet több mint harminc év után először léphetett be a szakadár régióba.

Az enklávéban élők gyötrelmeit tetézi, hogy egy robbanás és tűz halálos áldozatainak száma 170-re emelkedett.

Reintegráció, felelősségre vonás, új élet, tartós béke – rengeteg minden vár még Azerbajdzsánra és Örményországra.

A bakui egészségügyi minisztérium közölt statisztikát a halottakról és a sebesültekről.

A térségben mintegy 120 ezer örmény él, állításuk szerint etnikai tisztogatástól tartanak.

A tiltakozó örmények az ország vezetését és személyesen Nikol Pasinján miniszterelnököt teszik felelőssé.

A török elnök szerint Oroszország nem olyan ország, amelyet semmibe lehet venni.

Csütörtökön tárgyaltak a szakadár örmény vezetők a bakui kormány képviselőivel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt áll a pilisborosjenői polgármester akciói mögött.

Bár a volt igazságügyi miniszter egyelőre jól érzi magát civilként, politikai közösségéből sokan ragaszkodnak hozzá.

A magyar miniszterelnök egy kis videót osztott meg közösségi oldalán a csütörtöki, Kossuth téri ünnepi műsorból.

Minden vármegyében megszűnik a korábbi száraz időszak miatt elrendelt korlátozás.

Megsérült tizenkét másik ember.

A minisztérium szerint a támadásokat oroszországi polgári célpontok elleni „terrortámadásokra” válaszul indították.

Szeptembertől az Egyesült Államok mind az 50 szövetségi államában bevethető a Belbiztonsági Különítmény, aminek feladatai közé tartozik a szervezett bűnözői csoportok elleni fellépés.

Egy évtizedek óta tartó jogi és politikai vita végére került pont.

Több milliárd eurós következménye lehet az orosz vagyon felhasználásának.

Sorra vettük, hogy mire számíthatnánk, ha a Tisza Párt kerülne kormányra. Mutatjuk a részleteket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.