Jevgenyij Koroljov-koncert december 5-én a Zeneakadémián
Korunk egyik legkiválóbb Bach-játékosa a Goldberg-variációkat adja elő.
Korunk egyik legkiválóbb Bach-játékosa a Goldberg-variációkat adja elő.

Őszi hangversenyek a ciszterci Szent Imre-templomban.

Bach, Liszt és Vivaldi. A magyarberkeszi templom orgonájának felújításáért ad online koncertet Teleki Miklós zongoraművész csütörtök 19 órakor. Adományért cserében lehet meghallgatni.

Valódi zenei időutazáson vehet részt a közönség, hiszen autentikus előadásmódban hallhatják a műveket.

Boros Misi zongorista ad hangversenyt a Filharmónia Magyarország virtuális koncerttermében december 2-án.

Dürert és Bachot olyan magyar származású zsenikként említik, akinek sokat köszönhet a német kultúra.

Március 16–20. között rendezik meg Johann Sebastian Bach születésnapja alkalmából a Bach mindenkinek fesztivált. A rendezvényen ezúttal a Magyar Gyermekmentő Alapítvány javára gyűjtenek.

Pénteken kezdődik a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál; a Filharmónia Magyarország szervezésében megvalósuló rendezvény keretében július 21-ig több koncerttel is várják a közönséget. A szombathelyi fesztiválhoz az idén Kőszeg és Sárvár is csatlako



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Orbán Balázs a Fidelitas kongresszusán emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romulusz már megmondta, hogy „Szlava Ukrajini!”, mindenkit be fognak rántani.

A tét óriási, csak a vak nem látja – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Az ukrán korrupciós botrány nem érte el az Ukrajna uniós csatlakozását erőltető háborúpártiak ingerküszöbét.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupció ellenes jelszavakat skandáltak és Zelenszkij lemondását követelték. Újabb tüntetéshullám indult az ukrán elnök ellen.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

Spanyolország továbbra is menetel a vb-selejtezőn, míg Ausztria is fontos lépést tett az egyenes ági kijutáshoz.

Nagy kihívás megállítani a Metzet a BL-ben, a debrecenieknek ez egyszer sem sikerült.

Vízben égni, tűzbe fulladni címmel jelennek meg Charles Bukowski versei december elején.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.