Feloldották az átkot, Guardiola csapata végre megnyerheti a BL-t
A katalán edző 2011 óta képtelen a végső győzelemre vezetni a csapatait a BL-ben.
A katalán edző 2011 óta képtelen a végső győzelemre vezetni a csapatait a BL-ben.

Wayne Rooney, a Manchester United korábbi kiválósága bátor kijelentést tett a mai BL-elődöntő előtt.

A Liverpool vezetőedzője arról is beszélt, szerinte mi volt csapata félresikerült szezonjának fénypontja.

Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője csapata kiváló védekezését dicsérte.

A Manchester Citynek és az Internazionalénak is elég volt egy-egy döntetlen a továbbjutáshoz a BL-ben.

A Bayern Münchennek és a Benficának is csodára lenne szüksége a továbbjutáshoz a Bajnokok Ligájában.

Az AC Milan és a Napoli is kihagyott egy-egy büntetőt, a milánói csapat idegenben döntetlennel jutott tovább.

Ma este Bajnokok Ligája-negyeddöntőt játszik a két csapat, a nápolyi szurkolók tegnap este elkezdték a lélektani hadviselést.

A BL-negyeddöntő mai londoni visszavágója előtt minden a Real Madrid mellett szól.

A Napoli hiába kezdett fergetegesen, a Milan utazhat előnnyel a visszavágóra a Bajnokok Ligájában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

A Tisza-közeli közgazdász a Tisza megszorítócsomagjában foglaltakat erősítette meg.

Rutte ismét háborúba vinné Európát.

Lindsey Graham Tomahawk cirkálórakétákat is küldene Ukrajnának.

Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

This is our plan: peaceful nation-building instead of the destructive war plan of Brussels, the prime minister says.

Varga Zsolt kifejezetten biztatónak látja, hogy ilyen mélyek a merítési lehetőségei.

Érdemes megnézni a számokat, több intézkedés segíti az életkörülmények javítását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.