Többen töltik az ünnepi hétvégét szálláshelyeken, mint tavaly
A szálláshelyek közül a legkeresettebbek ilyenkor a négy- és ötcsillagos hotelek, ahová a foglalások 68 százaléka érkezett.
A szálláshelyek közül a legkeresettebbek ilyenkor a négy- és ötcsillagos hotelek, ahová a foglalások 68 százaléka érkezett.

Már az Egyesült Királyságból is érkeznek vevők.

Vetsey Károly a balatoni fények megörökítését tűzte ki céljául.

Navracsics Tibor a balatonalmádi Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár megújult lépcsőjének átadásán mondott beszédet.

Balatoni örökség címmel jelent meg Tóth Gábor Ákos legújabb kötete

A víz alatt felkavarodott iszap miatt egyáltalán nem könnyű a búvárok munkája.

Vízre került egy újabb mozgatható ponton-munkaállomás is.

Az idei főszezon 17 millió vendégéjszakát hozott, ami felülmúlja a tavalyi, de még a 2019-es adatokat is.

Újabb fontos mérföldkőhöz érkeztek a balatoni fejlesztések azzal, hogy kifutottak első útjukra a Balatoni Hajózási Zrt. új hajói – mondta Dömötör Csaba.

Kovács Emőke történész új könyve novemberben jelenik meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

– Ha a kubai vezetés helyében lennék, aggódnék – mondta Marco Rubio amerikai külügyminiszter korábban.

A görög labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában vasárnap az AEK Athén az Arisz Szaloniki otthonában lépett pályára.

A Bundesliga 16. fordulójának zárómérkőzésén a Bayern München 8-1-re nyert a Wolfsburg ellen.

Hosszas betegség után 48 éves korában távozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.