Bevetésre kész a balatoni hajóflotta
A járványhelyzet minden korábbinál komolyabb, a balatoni térség egészségügyi intézményei, orvosai is jobban le vannak terhelve.
Ha a veszélyhelyzeti korlátozások még érvényben lesznek, a Balatontourist egységei egy későbbi időpontban nyitnak majd ki.
A szövetség csatlakozik a június 5-i Balaton napja programsorozathoz, és megtartják a múlt évben elmaradt borversenyt.
Az infrastrukturális fejlesztések közül főleg az észak-balatoni vasútvonal villamosítására elkülönített, 27 milliárd forintos beruházás turisztikai hatása jelentős.
Festetics III. György felesége, a modern Maria Haugwitz odavolt a téli sportokért.
„Vagány kiállás”: változtatási tilalom lépett érvénybe a héten, gyakorlatilag semmit sem szabad építeni a falukép megőrzése érdekében.
Az idegenforgalmi marketinget, a vendégek barátságos fogadását és tájékoztatását szolgáló irodákban évente 1,8 millió turista fordul meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A jászok múltja és jelene élő történelem, jövője közös jövő; egyetemes és nemzeti kulturális örökségünk „ékköve”, fontos és féltve őrzött darabja – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Jászszentandráson.
A 2026-os választás sorsdöntő lesz.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid Extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezték a kormányfő tartalmas beszédét.
A mi nemzedékünkre hárul a digitális szabadságharc megvívásának kötelessége.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid Extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezték a kormányfő tartalmas beszédét.
A mi nemzedékünkre hárul a digitális szabadságharc megvívásának kötelessége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.