Fellépés a Varázsdobozban
Fucsovics Márton és Balázs Attila akár világsztárokkal játszhat a Davis-kupa döntőjében. A csütörtöki sorsoláson kiderül, kik lesznek a mieink ellenfelei.
Fucsovics Márton és Balázs Attila akár világsztárokkal játszhat a Davis-kupa döntőjében. A csütörtöki sorsoláson kiderül, kik lesznek a mieink ellenfelei.
Balázs Attila veresége után Fucsovics Márton következett a belgák elleni Davis-kupa párharc második mérkőzésen. A nyíregyházi játékos döntő szettes csatát vívott és nyert.
Az első számú magyar teniszező, Balázs Attila meggyőződése, hogy egy-két ponton múlott a belga Ruben Bemelmans elleni mérkőzése a debreceni Davis-kupa összecsapáson.
Két top 100-as játékossal, Balázs Attilával és Fucsovics Mártonnal a fedélzeten várja a magyar Davis-kupa válogatott a Belgium elleni párharcot.
Játék, szórakozás, dicsőség. Dehogy! Munka és pénz. Ezt jelenti napjaink férfitenisze. Napjaink profi sportja. A tehetség, hajtogatjuk, önmagában kevés.
Balázs Attila 27 helyet javítva a karriercsúcsot jelentő 79. helyen áll a férfi teniszezők hétfőn kiadott világranglistáján, Fucsovics Márton pedig hármat előrelépve a 70.
Balázs Attila kikapott az elődöntőben a Rio de Janeiróban zajló, 1,9 millió dollár (576 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.
Balázs Attila megállíthatatlanul menetel a Rio de Janeiróban zajló 1,9 millió dollár összdíjazású ATP 500-as tenisztornán: 2:6, 6:4, 6:2-re legyőzte a spanyol Pedro Martínezt is.
Ha a tavalyi tornagyőztes, Györe László nem lép vissza a a riói versenyen, akkor aligha teljesül Balázs Attila gyerekkori álma, és biztosan nem tör be a világranglistán az első száz közé.
Balázs Attila negyeddöntőbe jutott a Rio de Janeiróban zajló, 1,9 millió dollár (576 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tárcavezető a kormányülést követően hangsúlyozta, hogy a világ számos pontján ütötték fel a fejüket fegyveres konfliktusok, több helyen egyre súlyosabb a terrorfenyegetettség és a bizonytalanság.
Korábban a lap főszerkesztője is hosszas magyarázkodásra kényszerült.
A volt francia államfőt azzal vádolták, hogy információkért cserébe meg akart vesztegetni egy magas rangú francia bírót.
Naby Keita ezúttal díjátadóként volt jelen a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán.
„Nem válaszolunk semmilyen provokációra” – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
Barna Zsolt: Dolgozunk a tőzsdei jelenlét megerősítésén, ha sikerül, miénk lehet az évtized legnagyobb tőzsdei sztorija Magyarországon.
Hidvéghi Balázs szerint a nemzeti konzultáció megmutatta, hogy ebben a kérdésben is egység van.
A nukleáris energia aránya a jelenlegi 8,5 százalékról közel húsz százalékra nőhet 2040-re.
Mint arról korábban beszámoltunk kedden az első felvonás után félbeszakadt Az imposztor című előadás a Pesti Színházban, majd orvosi segítség és mentő is érkezett a helyszínre.
A gyilkosság után ki is rabolták a magatehetetlen áldozatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.