Kollár Kinga ezzel a félmondattal elárulta, hogy magát sem tartja a nemzet részének
Rátapintott a lényegre Ambrózy Áron újságíró.
Rátapintott a lényegre Ambrózy Áron újságíró.
Minden fejlesztésnél ugrál, hogy anno még ő indította el, ő intézte, ő írta alá, ő beszélt róla először. Csak ilyenkor hallgat – írta a miniszter.
Szerinte is jogos a kérdés, hogy pár ezer ember gyülekezési joga jelentősebb szabadságjog-e, mint a városhasználat joga, ami most már hetek óta módszeresen ellehetetlenül.
Egészen elképesztő módon köszöntötte híveit a Tisza Párt vezére Siófokról.
A fideszes politikusok gyalázásával próbálja palástolni kudarcát a Tisza Párt.
Tehát tiszástól, mindenestől kikaptak volna, ezek a számok, ezek a tények, az emberek világosan döntöttek! – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.
Ez lett a térdsérülésből: kisebb műtét, pár nap home office – írta a főpolgármester.
A mostani megmozdulásai nagyon hasonlóak ahhoz, amivel már 2018-ban is próbálkozott.
A korábban Márki-Zay Péter kampányában is felbukkant, jelentős amerikai kapcsolatokkal rendelkező Somogyi Zoltán és Kész Zoltán állhatnak a Jobbik átnevezése mögött.
A nyolcvannyolc esztendős Gáti Karcsi bácsi nem először nevetteti meg a magyar publikumot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A veszélyes drog terjedése súlyos közegészségügyi és nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
A téli álomból ébredt állat ételt keresve tévedt az emberek közé.
Simor András és fia, Simor Dániel, a külföldről pénzelt Telex újságírója is támadásba lendült.
Egy helyi halász örökítette meg a ritka találkozót.
Lerántjuk a leplet Magyar Péter hazugságáról.
Ezúttal Takács Péter egészségügyi államtitkár volt G. Fodor Gábor vendége a Mozgásban című műsorban.
Csak az nem szólalt fel, aki nem akart.
Ezúttal Takács Péter egészségügyi államtitkár volt G. Fodor Gábor vendége a Mozgásban című műsorban.
Csak az nem szólalt fel, aki nem akart.
Hazugságokkal a házába csalta áldozatait, ahol csúnyán bánt velük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.