Zöldségek
Donáth Anna közösségi oldalán „okosítja” olvasóit.
Donáth Anna közösségi oldalán „okosítja” olvasóit.

Az államtitkár szerint lehet, hogy Gyurcsány Ferencnek van igaza, és a baloldalon egyszázaléknyi súlya sincs Karácsony Gergelynek.

„Nem gondoltam volna, hogy értelmetlen, zsigerből autógyűlölő sávfelfestések miatt leszek kénytelen egyszer végső búcsút venni a magyar baloldaltól” – írja a szociológus.

„Fekete ruhás, artikulátlanul üvöltő emberek”, „félelmetes csoport” – így támadtak a magyar szurkolókra a hazai balliberális megmondóemberek.

A baloldali párt újból azzal riogat, hogy több ezren távozhatnak az egészségügyből a kormány döntéseinek a következtében.

„Ha rajtad múlik, se stadion, se utánpótlás, csak a derékig érő gaz, ami miatt szégyenkezni kell miattad” – üzente Karácsonynak az egyik kommentelő.

Az MSZP, a DK, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP vagy a Jobbik között nem mutatható ki markáns különbség.

Sok olyan döntés született már, amelyről a baloldal azt mondta: nem lehet megtenni.

Karácsony kukázta pártja, a Párbeszéd legfontosabb választási ígéretét, az alapjövedelem nem került be a 99 Mozgalom programpontjai közé.

Magánemberként megkérdőjelezhető, miniszterelnök-jelöltként jelzésértékű gesztust tett a DK miniszterelnök-jelöltje.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

A

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Elérhető a Faust-szimfónia partitúrája is.

Új lendületet kapott a lakáshitelpiac, miközben a számok első ránézésre meglepő irányba mutatnak.

Egy időre teljesen leáll a brit prémiummárka gyártása, a villanyautókkal képzelt jövő pedig kérdéseket vet fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.