Áldozathibáztatás
Megint jőnek, ügynököznek. Összegyurcsányoznak mindent. Most éppen a Nobel-díjra is esélyes Karikó Katalint.
Megint jőnek, ügynököznek. Összegyurcsányoznak mindent. Most éppen a Nobel-díjra is esélyes Karikó Katalint.

Gróf Széchenyi Istvánt idézte Facebook-bejegyzésében Dobrev Klára pünkösd vasárnapján.

A baloldal veszélyes kommunikációt folytat, amikor a jogállam és az alaptörvény felfüggesztését tűzi zászlajára.

A Demokratikus Koalíció a pünkösdi ünnepnapra időzítve az Országos Vérellátó Szolgálatot vette célkeresztbe.

Az ellenzék a pénzért és hatalomért mindenre képes, s ez nem csupán szlogen.

2021. február 8.: „A tiszti főorvos visszaél a vészhelyzet adta lehetőséggel, és vissza tartja a közérdekű adatokat.„ 2021. március 17.: „Megkaptam Müller Cecíliától a szociális otthonok fertőzöttségi és halálozási adatait.”

Továbbra is azt hangoztatják baloldali politikusok és szakértők, hogy egy esetleges választási győzelem után a jogrendszer újratervezésére lenne szükség.

Az Alapjogokért Központ felméréséből kiderül, a magyarok szerint a főpolgármesternek fontos Gyurcsány Ferenc jóváhagyása.

2021. április 6.: „[...] ott volt a legerősebb a járványkezelés, és a leghatásosabb, ahol a kormány, a polgárok, illetve az egészségügy kölcsönösen bíztak egymásban, amit a kormány csinált, az nem ebbe az irányba hatott ... ” – 2021. május 18.: „A mai nap

Ifj. Lomnici Zoltán szerint Gyurcsány Ferenc már bizonyította, hogy képes felrúgni a jogállamiság kereteit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.