Hétezermilliárd forinttal nőtt 2010 óta a magyar állam vagyona
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők szerint egyértelműen korrigálni kellett a szocialista-szabad demokrata kormányok tékozlását.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők szerint egyértelműen korrigálni kellett a szocialista-szabad demokrata kormányok tékozlását.

A közép- és kelet-európai országoknak minden hagyományukat és identitásukat úgy kellene feladniuk, hogy még gazdaságilag is kiszolgáltatottá válhatnak a globális erők előtt.

Fordulat következhet be az olasz bevándorlási politikában, ha az Öt Csillag Mozgalom átmeneti kormányt alakít az ellenzéki Demokrata Párttal.

Glitzenstein rabbi erősen kételkedik abban, hogy a Fidesz fenyegetést jelent a zsidókra nézve. – Zsidó perspektívából az Orbán-kormányok közel állnak az ideálishoz – vélekedett.

A vörös ragály ma nincs jelen földünkön, megjelent viszont egy új, újmarxista, lelkünket, szívünket, gondolkodásunkat uralni vágyó ragály. Nem vörös, hanem szivárványszínű – mondta a krakkói érsek.

Meg kell vívni a nyelvpolitikai küzdelmet is, ehhez pedig az kell, hogy ne fogadjuk el a globalista-liberális világkép nyelvi-fogalmi kereteit. Szakítsunk tehát a progresszív baloldal kifejezéssel.

A tettes Twitter-fiókja tele volt szélsőbaloldali bejegyzésekkel és az antifának nevezett, magukat antifasisztának minősítő, erőszakos mozgalmakkal rokonszenvező üzenetekkel.
Újpest, Erzsébetváros, Ferencváros, Zugló és Csepel után Józsefvárosban is háború, hatalmi harc dúl a csalódott baloldaliak és a füstös szobákban kötött alkukban született „összellenzéki” jelöltek között.

Miként van az, hogy az MSZP-nek még a környékén – sőt, a fasorban – sem látni olyan fiatal politikust, aki tehetséges, karizmatikus, és esélyt ad arra, hogy vele kikecmeregjen a gödörből a párt?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Nincsenek véletlenek, ezért került szájzár a tiszásokra.

Szinte napra pontosan egy év után történik meg ismét ez Liverpoolban.

Régi tapasztalatot fogalmaz meg egy helyütt Pécsi Györgyi irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő.

Hatalmas dicséretben részesült Magyarország karácsonyra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.