Megüresedett az ellenzéki tér
Elismerés-e vagy fenyegetés, hogy a Fideszben ma már nyíltan az ellenzéki újságírókat tekintik ellenfeleknek és nem a baloldali pártokat? – vetődött fel a Hír TV Címlap című műsorában.
Elismerés-e vagy fenyegetés, hogy a Fideszben ma már nyíltan az ellenzéki újságírókat tekintik ellenfeleknek és nem a baloldali pártokat? – vetődött fel a Hír TV Címlap című műsorában.

Ha Bajnai egyszer kormányfő lenne Magyarországon, akkor Soros György mentalitása, életfelfogása kerülne hatalomra az országban.

A megfelelő válaszok helyett a magyar baloldal május elseje alkalmából egy emberként átkozódott az egyre kisebb színpadokon a Városligetben.

A miniszterelnök azt mondta, hogy az Európai Néppárt (EPP) öngyilkosságra készül, és „elsüllyed”, ha ismét az európai baloldalhoz akarja kötni magát.

A szavazás befejezését követően közzétett felmérés szerint sem a baloldali, sem pedig a jobboldali pártok koalíciója nem lesz képes a kormányalakításhoz szükséges többséget biztosítani.
A szocialisták nagyasszonya kockára tette barátságát.

A szemünk előtt a magyar Hillary felépítése zajlik, akinek most egy feladata van: májusban minél több szavazót el kell vonnia az egyébként is lejtmenetben lévő MSZP-től.

Társadalmi vitára bocsátja programját a Jobbik és az LMP támogatását élvező Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, aki szerint a „régi baloldal” ezzel szemben csak a pozíciókról „seftel”.
A felmérések szerint az Európai Néppártnak kevesebb képviselője lesz a testületben mint eddig, nagy kérdés, hogy a várható koalíciós kényszer miatt összefog-e a bevándorláspártiakkal.

Kiderült, hogy a magát tisztakezűnek hazudó, Karácsony Gergely által vezetett önkormányzat a botrányos és az egész sajtót bejárt előzmények után igyekezett most egy újabb közbeszerzést megnyeretni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Fejezetek a mezszponzorok és a külföldi futballklubok kapcsolatából.

A baloldali gazdaságpolitika egy az egyben ugyanaz, mint Bokros alatt, Kádár alatt, Kun Béla alatt és Magyar Péter álmaiban.

Alaptalan optimizmus, hogy végül Ukrajna lesz a háború igazi győztese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.