Az európai fogyasztók biztonságát féltik a baromfitermelők a növekvő import miatt
Brazil, kínai és ukrán csirkehús lepi el az uniós piacokat.
Brazil, kínai és ukrán csirkehús lepi el az uniós piacokat.
A járványvédelmi előírások betartására figyelmezteti a gazdákat a hatóság.
Két vármegyében is.
A madárinfluenza magas patogenitású, azaz nagy megbetegítő képességű vírusának jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
A jelek szerint október végére megállt a gazdasági állatok árának tavasszal, nyáron tapasztalt emelkedése a szabadpiacon.
Brazíliából évi mintegy 200-250 ezer tonna fagyasztott árut importál az EU.
Hollandiában így tisztázzák a vevők számára, hogy a húsfogyasztás hogyan is működik.
A ketreces tartás felszámolása komoly akadályt gördítene a csirkehústermelés elé is.
A termelőket a gazdasági nehézségek mellett a madárinfluenza is sújtotta.
Még néhány napig csatlakozhatnak az új támogatási programhoz az érintettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Érdemes lesz minden autósnak navigációs alkalmazást használni az optimális útvonal megtervezéséhez.
A Tisza Párt elnökét nem véletlenül becézik a közéletben poloskának.
Az ellenzék csak a választókat átverve tudna választást nyerni.
Vajon mire költené a Tisza a brutális adóemelésükből származó bevételeket, ha nem az oktatásra és egészségügyre?
Hmelnickij megyét alig egy hete is támadás érte, akkor Tőr típusú rakétákat vetett be Oroszország.
A woke-ideológia minden társadalmi területre beférkőzött Németországban.
A külügyminiszter szerint Brüsszel és a nyugat-európai politikusok hosszú távra berendezkedtek a háborús logikára, miközben az európai polgárok pénzét Ukrajnában akarják elégetni.
Németországban máris az a téma, hogyan távozhatna Liverpoolból a 125 millió eurós sztár.
A Villarreal edzője nem akart válaszolni a játékvezetéssel kapcsolatos kérdésekre.
Előzetes digitális képzettség nélkül is elvégezhető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.