Orbán Viktornak el kell gondolkodnia
Befolyásos milliárdosok álltak Karácsony Gergely mellé az előválasztási kampányban.
Befolyásos milliárdosok álltak Karácsony Gergely mellé az előválasztási kampányban.

Ez egyértelmű és nyílt beavatkozás a német állami média részéről a jövő évi országgyűlési választásokba.

A korábbi, demokrata párti amerikai elnök befolyása még a világjárvány évében sem veszített erősödésének lendületéből.

Bőven van takargatnivalója az Európai Bizottságnak, amit most már bizonyítható tények támasztanak alá – jelentette ki Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Soros dollármilliókat áldoz arra, hogy liberális ügyészek megválasztását segítse Amerika-szerte.

Hunter Biden apjának köszönhetően „zsebelt be” pénzt, amikor egy gázvállalat igazgatósági tagja lett.
Maratoni műsorban rántották le a leplet a spekulánsról.

Az orosz és a kínai befolyás terjeszkedésétől óvott Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Kazahsztánban vasárnap.
Soros György úgy gondolta, elég, ha odaszól Berlinbe, az egyik emberével üzen a német kancellárnak, vétózza meg, hogy a magyar uniós biztos kapja a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót az EB-ben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyar diákok továbbra is eljutnak külföldi egyetemekre.

Helyre kell állítani a főváros törvényes működését – közölte Sára Botond főispán.

Megszólalt az egészségügyi államtitkár.

Akár 2,3 millió forinttal több maradhat egy családnál.

Abu-Dzabiban háromoldalú béketárgyalásra kerül sor.

Közelebb kerülhet a Putyin–Zelenszkij-találkozó?

Egymás ellen akarják uszítani magyart magyarral.

A napokban érkezik meg több millió munkavállaló januári bére.

Remek magyar sikereket hozott a texasi Austinban rendezett úszóverseny.

A NATO Ukrajna mellett marad.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.