Brüsszelbe érkezett tanácskozni az új magyar miniszter, elmondta, hogy mit akar a kormány
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter úgy véli, az EU-nak fel kell hagynia a kettős mérce alkalmazásával Lengyelországra és Magyarországra vonatkozóan.
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter úgy véli, az EU-nak fel kell hagynia a kettős mérce alkalmazásával Lengyelországra és Magyarországra vonatkozóan.

A technikai beszerzések és a folyamatos toborzás mellett novemberben évtizedek óta nem látott komplex hadgyakorlat kezdődik Magyarország nyolc pontján.

A honvédelmi miniszter a háború befejezését sürgette és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazta.

A politikus szerint hangzatos közhelyek vannak, azonban a békéről szó sincs.

A köztársasági elnök Erdő Péterrel beszélgetett.

The foreign minister wrote that we must pay tribute to the former US president for the Abraham Accords.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ki kell fejezni tiszteletünket a korábbi elnöknek az Ábrahám-megállapodásért.

Egy interjúban arról is beszélt, hogyan hozna békét Ukrajnában.

A honvédelmi miniszter elmondta, hogy további százmillió eurókat akarnak költeni fegyverszállításokra, és hatalmas a nyomás Magyarországon, hogy ezt engedje és jóváhagyja.

A szentatya a katolikus orosz fiatalokat a béke művészének kérte fel szentpétervári beszédében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Lakástűzhöz, balesethez és szén-monoxid-mérgezéshez is riasztották a szakembereket.

Az RTL az elmúlt öt-hat évben a legszínvonaltalanabb, legócskább baloldali liberális propagandacsatornává silányult – fogalmazott Kocsis Máté, aki szerint a baloldalon a média politizál, és gyártja az olyan történeteket, amelyek szerintük ártalmasak lehetnek a kormánynak.

A Jézuska-gömb mentette meg a lakást a háború alatt egy bombázástól.

Az elnök a közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait.

Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

A brit múzeum szerint ideje „dekolonizálni” a fehér szakállú jótevőt.

Hungary FM posted his message on social media.

Jobb híján főleg állami autóként futott nálunk sok 1101 Tudor. Kipróbáltuk ritka, kabriólimuzin változatát.

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.