Ez volt Orbán Viktor beszédének legfontosabb üzenete
A Századvég Politikai elemzési igazgatója jó ötletnek tartja, hogy a miniszterelnök vidéken mondott beszédet.
A Századvég Politikai elemzési igazgatója jó ötletnek tartja, hogy a miniszterelnök vidéken mondott beszédet.

A kormányszóvivő emlékeztetett: 1956 csaknem hét évtizeddel ezelőtt történt és a forradalom már akkor, azokban a napokban is legendává vált az egész világon.

Ideértve az Európában fellángolt terrorizmust is.

A közvélemény-kutatások szerint a többség folytatná a harcokat.

– Mi nem a konfliktust keressük, hanem úgy vagyunk kódolva, hogy a konfliktusokat elsimítsuk, mint amit anyaként a családban is teszünk – mondta az államfő.

Magyarország és Georgia között fontos összekötő kapocs a béke – írta közösségi oldalán Orbán Viktor, aki a magyar–georgiai kormányzati csúcsról is megosztott egy fotót.

Felhívták a figyelmet: jövőre két választáson egy időben dönthetünk a sorsunkról.

Ortodox, katolikus és szunnita vallási vezetők ülnek egy asztalhoz Budapesten.

Az államtitkár szerint a válságokkal terhes időkben a magyarság ismét történelmi vizsgát tesz.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy az atomhatalmak a nukleáris háború elkerülésében azért még egyetértenek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lakástűzhöz, balesethez és szén-monoxid-mérgezéshez is riasztották a szakembereket.

Az RTL az elmúlt öt-hat évben a legszínvonaltalanabb, legócskább baloldali liberális propagandacsatornává silányult – fogalmazott Kocsis Máté, aki szerint a baloldalon a média politizál, és gyártja az olyan történeteket, amelyek szerintük ártalmasak lehetnek a kormánynak.

A Jézuska-gömb mentette meg a lakást a háború alatt egy bombázástól.

Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen.

Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

A brit múzeum szerint ideje „dekolonizálni” a fehér szakállú jótevőt.

Találtak egy embert, aki segíthet a nyomozásban.

The Hungarian Prime Minister has shared glimpses into what Christmas looks like for him on several occasions.

A szövetség beszámolója szerint kórházban tölti a karácsonyt Bardóczky Kornél.

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.