És mégis mozog a Föld Európában
A növekvő káosz és erőszak miatt egyre többen követellik a normális értékrend társadalmi szintű megvalósítását.
A növekvő káosz és erőszak miatt egyre többen követellik a normális értékrend társadalmi szintű megvalósítását.

Az újbóli blokkosodás helyett mielőbb vissza kell térni a konnektivitás és a globális együttműködés időszakához – jelentette ki Szijjártó Péter.

A két országot egyre több és szorosabb kapcsolat köti össze egymással.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a világ nagyobb része békét akar.

Örményország és Azerbajdzsán meg tudott egyezni a békeszerződésük alapelveiben.

Válasszuk nehéz helyzetben inkább az értéket! Az igazságot! Mert a másik út hosszú távon mindenképpen megbosszulja magát.

A Magyarország előtt álló legfontosabb kihívásokról is tárgyaltak.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy a béke érdekében párbeszédet kell folytatni.

Az Egyesült Arab Emírségek külkereskedelemért felelős államminiszterével is találkozott Szijjártó Péter.

Nagyon akarta a győzelmet a Galatasaray, mégis a Bayern München nyert és három forduló után is százszázalékos a BL-ben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen.

A bíboros a Szent István–bazilikában celebrált éjféli szentmisét.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Az év vége felé közeledve a külügyminiszter videós visszatekintésekben idézi fel az elmúlt hónapok fontosabb pillanatait.

A légvédelem tizenhat, a város felé tartó drónt semmisített meg.

Az egyházfő szenteste a Szent Péter-bazilikában első karácsonyi miséjét mutatta be.

Csak a szerencsén és a gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet a körgyűrű egyik felhajtóján.

A gyermekvédelem múltját és tanulságait mutatja be könyvében Bernáth Gábor.

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.