Május 15-én a felvidéki Nyitrabányán öt darab lövés dördült el, amelyek közül több eltalálta a hivatalban lévő szlovák miniszterelnököt, Robert Ficót, aki igen súlyos sérülésekkel a földre került és azóta is kórházban van. Az elkövető egy zavaros ideológiájú és elmeállapotú 71 éves költő-író, a lévai Juraj Cintula, aki azzal magyarázta a tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, különösen Ukrajna, vagyis a béke ügyében.
Pont az európai politika legfontosabb időszakában történt ez az esemény, amely után Magyarország ismét az egyedüli békepárti ország maradt. Ez nemcsak nagy kihívás, de óriási felelősség is, hiszen így kettőzött erővel kell tenni a mihamarabbi békéért.
A brüsszeli NatCon betiltása és a Fico elleni merénylet jól mutatja, hogy a globalista liberális média által feltüzelt közbeszédben egyesek már semmitől sem riadnak vissza. Ezt igazolja vissza az is, hogy a hazai dollárbaloldal fő zászlóshajói kénytelenek voltak betiltani a kommentelést a hír alatt.
Juraj Cintula személye és indítékai kapcsán sok minden elhangzott már, ami az ő előélete mellett nem is meglepő. A migrációs válság környékén valóban radikális jobboldali szervezetek körül bukkant fel, de aki ez alapján szélsőjobboldalizza és oroszbarátozza őt, szándékosan nem veszi figyelembe a későbbi tényeket.
A progresszív média részéről érthető ez a fajta felelősségáthárító stratégia, hiszen a merénylet kapcsán igen nagy felelősség terheli őket egy olyan közbeszéd megteremtésében, amely hatására sokan feljogosítva érzik magukat egy ilyen aljas cselekedetre, illetve annak dicsőítésére.
Merthogy azóta igen nagy fordulaton ment keresztül az elkövető: a 2019-es elnökválasztáson a progresszív Zuzana Čaputová támogatója volt, majd igen ironikus módon létrehozott egy Erőszakellenes Mozgalom névre hallgató szervezetet, amely elítélte az Ukrajna elleni orosz agressziót. Arról is előkerültek felvételek, hogy a merénylet előtti hetekben több olyan megmozduláson is részt vett, amely ellenezte a Fico-kormány békepárti politikáját.
Mindazzal, amit a merénylet előtt politikailag tett – vagyis, hogy tiltakozott a kormány ellen –, természetesen nincs probléma, egy demokratikus társadalomnak pontosan így kell működnie. Azonban az nem lehet legitim politikai véleményalkotási eszköz, ha valaki a magánál tartott lőfegyverrel lelövi azt a vezetőt, aki vele ellentétes politikai álláspontot képvisel. Ne legyenek kétségeink: ami történt, az színtiszta politikai terrorizmus, erőszak és megfélemlítés alkalmazása politikai célokért. Olyasmi, ami Európában, azon belül is a térségünkben különösen szokatlan. Nyugaton a második világháborút követő, és a volt szocialista blokkban a demokratikus rendszerváltozás utáni politikai rendszerek ugyanis arra az alapelvre épültek, hogy elutasítják az erőszakot mint politikai eszközt.
Ennek a tabunak a ledöntése azonban már évek óta tart gőzerővel Nyugaton: erőszakos BLM- és szélsőbaloldali zavargások, eltörlés- (cancel) kultúra, egyre radikalizálódó Antifa és növekvő antiszemitizmus. Ez a fajta erőszakalapú politika szivárog át a térségünkbe is: hol csoportos embervadászatot tartó olasz Antifa-nő, hol egy ilyen politikai merénylet képében.
Ezek kapcsán óriási felelősség terheli a progresszív médiát, amely egyre kevésbé ad arra, hogy az általa hangoztatott elvek mentén működjön. Mindennapos a politikai ellenfelek megbélyegzése, lejáratása, az ellenük való hergelés. Láthatjuk, miként bélyegzik például a béke kérdésében a magyar nép többségének akaratát képviselő magyar kormányt rendszeresen oroszbarátnak csak azért, mert nem hajlandó beállni a sorba.
Az eluralkodó háborús pszichózisban a Nyugat elárulóinak bélyegzik azokat, akik továbbra is józanok tudnak maradni. Maga Fico is megjósolta, hogy ilyen uszító médiakörnyezetben elkerülhetetlen egy politikai merénylet. Sajnos igaza lett.
A mindenkori progressziótól egyébként sem áll messze az erőszak bálványozása: Robespierre és Saint-Just világa ez, akik gondolkodás és lelkifurdalás nélkül küldték nyaktiló alá azokat, akik nem osztották utópisztikus elképzelésüket egy „erényesebb és jobb” világról. A kommunista progresszió sem gondolkodott sokáig, mielőtt hasonlóképp cselekedett, milliókat fosztva meg életétükl kizárólag politikai alapon. Úgy tűnik, hogy a forradalmi mozgalmak állandó velejárója a forradalmi terror is, hiszen a jobb világot ígérő ideológia minden gonoszságot és aljasságot igazolni képes. Ennek elkövetői a szemükben nem gonosztevők, hanem lánglelkű forradalmárok.
Jól mutatja a politikai erőszak egyre nagyobb elfogadottságát az, hogy miként fogadták több helyen a Fico elleni merénylet hírét: több országban is az aktuális kormányfőre vonatkoztatva beszéltek róla, Alekszandar Vucsics szerb kormányfő még halálos fenyegetéseket is kapott.
Idehaza, az ellenzéki törzsközönség is követésre érdemes példaként éljenezte ezt a fajta politikai terrorizmust. Különösen a legújabb baloldali projekt, Magyar Péter színre lépésével egyébként is lincshangulat uralkodik ebben a közegben, ami nem példa nélküli, hiszen a momentumos Szarvas Koppány Bendegúz is álmodozott már lámpavasra húzott fideszesekről, akik egyébként is csak „patkányok” az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó szerint.
Európa eközben pedig robog tovább előre a harmadik világháború felé. Nem elég az újabb ötvenmilliárd eurós uniós, ötvenmilliárd dolláros amerikai és százmilliárd dolláros tervezett NATO-segély, Ukrajna láthatóan igen nehéz helyzetben van. Nem tudnak elég fegyvert vásárolni, nincs elegendő katonájuk. Mi erre a nyugati elit válasza? Európai szintű sorkatonaság bevezetése, amelynek nagy élharcosa Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke. Nyilván rájöhettek, hogy önszántából kevesen jelentkeznének az oroszok elleni harcra Ukrajnában. Pontosan tudhatjuk, hogy ez a gondolat hova vezet, amikor látjuk az ukrajnai videókat, ahol az utcáról és most már a saját otthonaikból rángatják el a családapákat és fiatal fiúkat a frontra szolgálni. Ez egyébként az a Néppárt, ahová a baloldali üdvöske, Magyar Péter éppen gőzerővel igyekszik belépni.
Békét kellett volna kötni 2022-ben, és akkor ez az egész konfliktus már csak rossz emlék lenne. De még most sem késő ezt az utat választani, ugyanis az alternatíva, a kiszélesedő, akár világháborúvá terebélyesedő konfliktus katasztrofális lenne nemcsak Ukrajna és Európa, de az egész emberiség számára is.
Amikor Macron nyíltan katonák küldéséről és atomfegyver bevetéséről beszél, amikor Manfred Weber atomfegyvert akar szerezni a békeprojektként létrejövő és működő Európai Uniónak, akkor egyértelmű, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok. A háborús pszichózis tort ül Brüsszelben, és félő, hogy az EU olyan folyamatok katalizátora lehet, amelyek elkerülésére létrehozták.
Ezért is nagyon fontos, hogy milyen eredménnyel is zárulnak majd a június 9-ei európai parlamenti választások, hogy több békepárti képviselő kerül-e be az uniós intézményekbe. Ha ugyanis a választások eredménye azt mutatná meg a baloldali, liberális elitnek, hogy az emberek nem fordulnak szembe a politikájukkal, vérszemet kaphatnak a háború további eszkalációját illetően.
Ezért is kell nekik világos és egyértelmű üzenetet küldeni: Magyarország és a magyar emberek nem kérnek a háborúból!
A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője
