Brüsszel kettős mércéje az egyetlen mérce

Lengyelország kikerülhet a 7-es cikkely szerinti eljárás alól és hozzáférhet az eddig tőle visszatartott forrásokhoz, derül ki a fősodratú média írásaiból. Ehhez „mindössze” arra volt szükség, hogy megbukjon az országot nyolc éve kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) és egy tucatnyi pártból álló szivárványkoalíció élén a megbízható elvtárs, Donald Tusk foglalhassa el a miniszterelnöki széket. Aki aztán hozzálátott, hogy a jogállamiság helyreállításának örve alatt sokszorosát kövesse el mindannak, amit a korábban az országot vezető PiS fejére olvastak Brüsszelben. Tuskéknak az se túl nagy ár, hogy eközben jogi anarchiába süllyesztik az országot. Brüsszel kitörő lelkesedéssel fogadta a szuverenista jobboldal szétverését, képviselők bebörtönzését és vegzálását, a közmédia verőlegényekkel történő elfoglalását. Újra bebizonyították, hogy csupán egyetlen mércével tudnak mérni, az pedig a kettős mérce.

További Vélemény híreink

Donald Tusk jutalma: 137 milliárd euró érkezik Lengyelországba

Miután a 2023. októberi választáson győztes PiS nem tudott kormányt alakítani, az ellenzék három pártkoalícióból álló szövetsége kapott lehetőséget erre. Így sok év kihagyás után ismét Donald Tusk lett az ország miniszterelnöke, aki időközben megjárta a brüsszeli bürokráciát, és az Európai Tanács elnökeként igazi kipróbált elvtárs lett belőle. Mögötte pedig olyan szivárványkoalíció állt össze, amely gátlástalanságában talán még a magyarországi dollárbaloldalt is képes lehetne megelőzni. A szélsőbaloldali, nyíltan egyház- és családellenes erőktől kezdve az „európai jobboldalon” át egészen a szélsőjobboldalig bezárólag mindenki helyet kapott ebben a csoportosulásban, amelynek csak egyetlen reális célja lehet: elpusztítani a szuverenista jobboldalt. Hiszen a tényleges kormányzás egy ennyire heterogén erővel lehetetlen vállalkozás lenne, de minden jel szerint ez nem is céljuk.

Ennek megfelelően láttak hozzá sietősen a lengyel állam szétverésének: verőlegényekkel foglalták el a lengyel közmédia épületét, ahol lekapcsolták az élő közvetítést is. A sajtószabadság elkötelezett védői, a közmédia szabadságáért aggódó Soros NGO-k csoportja pedig fegyelmezetten hallgatott. Aztán jogi trükkök százaival azt is elérték, hogy a közmédia vezetését jogellenesen eltávolíthassák: úgy helyezték felszámolási eljárás alá, mintha csak egy adótartozással bíró sarki bolt lenne, nem pedig az országos közszolgálati média.

A fáradságos munka meg is hozta gyümölcsét: 2024 elején, vízkeresztkor már LMBTQ-érzékenyítést tudott folytatni a szivárványkoalíció által megbízott új vezetőség.

Ott volt aztán a két PiS-képviselő, az egykori belügyminiszter és helyettesének ügye, akik évekkel korábban Andrzej Duda államelnöktől kegyelmet kaptak, ám ezt a lengyel bírósági szervezetrendszer egy része nem volt hajlandó elfogadni. Így bár kegyelemben részesültek, tovább folytak ellenük büntetőeljárások. Erre hivatkozással aztán a rendőrség az elnöki palotából rángatta elő őket, egyértelmű üzenetet fogalmazva meg a lengyel szuverenista jobboldalnak és szavazóiknak. Mindez igen rossz történelmi emlékeket is felidézhetett sokakban Jaruzelski tábornok békésnek aligha nevezhető országlása idejéből. Ráadásul a bebörtönzött képviselők egyike, Mariusz Kaminski éhségsztrájkba is kezdett, akit ezért kényszertáplálásnak vetettek alá.

A két képviselőt végül egy újabb kegyelemmel sikerült kiszabadítani a börtönből, ám kálváriájuk nem ért véget: a lengyel törvényhozás, a szejm elnöke, a szivárványkoalícióba tartozó Hołownia ugyanis nem hajlandó őket beengedni az ülésekre. Véleménye szerint ugyanis elítélt bűnözőként jogszerűen nem lehetett volna megválasztani őket képviselőnek. Így tehát most a PiS két képviselője nem tudja a választók megbízatását teljesíteni és képviselni őket a törvényhozásban.

Brüsszel, amely korábban olyan lelkesen kommentálta a lengyel politikát, és szinte naponta megnyilvánult ezzel kapcsolatban, hirtelen némasági fogadalmat tett, jó adag képmutatással fűszerezve. Von der Leyen például nagyvonalúan eltekintett a lengyel belpolitika kommentálásától: ez olyan kegy, amit korábban aligha gyakorolt a lengyel kormánnyal. Vera Jourová pedig, aki cinizmusban verhetetlen a biztosok között, azt felelte Duda elnöknek a bebörtönzött és kényszertáplálásnak alávetett képviselők ügyében, hogy ez belpolitikai kérdés, és egyéni ügyeket egyébként sem kommentálnak.

A szigorú, fegyelmezett hallgatáson azért néha áttör a bürokraták önfeledt öröme, amikor vállveregetéseket küldenek a Tusk-kormányzatnak, és méltatják azokat az erőfeszítéseket, amelyeket megtesznek.

Február 20-án például a biztosok megbeszélést folytattak Adam Bodnar igazságügyi miniszterrel, aki főszerepet játszott többek között a legfőbb ügyész trükkös elmozdításában is. Ő arról mutatott be terveket, hogyan csinálná vissza a PiS által korábban végrehajtott igazságügyi reformokat, még az EP-választásokig. Az említett Jourová – aki szerint Brüsszel felemeli majd a hangját, ha valami uniós joggal ellentétes történik Varsóban – és Reynders biztosok lelkendeztek a tervet látva, és már most megelőlegezték, hogy az ország kikerülhet a 7-es cikkely szerinti eljárás alól.

Egyetlen apró bökkenő van csupán: a tervet nem lehet végrehajtani. Ehhez ugyanis szükség lenne a PiS-t támogató Duda elnök támogatására is, őt azonban a szivárványkoalíció kezdettől fogva nem partnerként, hanem ellenségként kezeli. Ez alapján tehát igen kicsi a valószínűsége, hogy hozzájárulna a PiS egyik legfontosabb politikai eredményének a lerombolásához. Ezzel Brüsszelben is tisztában kell hogy legyenek, ami két dolgot jelenthet:

vagy szabad kezet kapott Tusk a jogállam teljes semmibevételére, vagy a bizottság úgy akar kegyet gyakorolni vele, hogy érdemben nem vár el tőle semmilyen reformot az uniós forrásokért cserébe, csak a szuverenista jobboldal teljes szétverését.

Akárhogy is legyen, február 23-án von der Leyen Varsóba látogatott, és ott méltatta a Tusk-kormányzatot. Itt a dicséreten túl jutalmazás is történt: bejelentette ugyanis, hogy a kollégiuma két határozatot terjeszt elő a Lengyelország számára jelenleg zárolt európai alapokkal kapcsolatban, és azt még a február 26-i héten elfogadják. Ez azt jelenti, hogy bármiképp is oldják meg a rájuk testált feladatot, a Tusk-kormány számíthat arra, hogy a tőlük jogellenesen visszatartott 137 milliárd euróhoz hozzájuthatnak. Ez a pénz nemcsak fizetség a szolgálatért cserébe, de egyúttal garanciája is annak, hogy a kormányzat ne ütközzön túl nagy gazdasági gondokba, amíg végre nem hajtja a feladatát.

Minden jel arra mutat, hogy a Tusk-kormány ezt a feladatot nem a lengyel néptől kapta, hanem idegen érdekek szolgálatába szegődött. Brüsszel, amely korábban olyan kényes volt a jogállamiságra, szó nélkül hagyja annak nyílt és sorozatos megsértését, ha egy megbízható elvtárs az elkövető. Sőt, még vállveregetésre és jutalmazásra is telik tőlük, ami azt mutatja, hogy elégedettek a fejleményekkel. Hogy Tusk feladatait Brüsszelben vagy épp az óceánon túl találták ki, ez igazából lényegtelen, az ahhoz való hozzáállás azonban újfent leleplezi Brüsszel végtelen cinizmusát és képmutatását.

Amíg valaki a fő politikai kérdésekben lojális a nyugati elithez, addig odahaza bármit megtehet, ez az egész ügy üzenete.

Ezért is van szükség változásra Brüsszelben, az idei júniusi EP-választás pedig lehetőséget kínál erre.